2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

Tisza-tavi Félmaraton és Futófesztivál, 2019. június 1.

604

tiszafutA Heves megyei községben az idén is megrendezik a következő Tisza- tavi Félmaratont és a futók ünnepét. A rendezvény szervezői az idén is a GyeREKráció Egyesület, valamint társszervezőként hozzájuk csatlakozott az Élményfalu. Az összefogás eredményeként sokoldalú és színvonalas rendezvényre számíthat a résztvevő.

Többféle versenyszámmal készülnek az idén is a rendezők, melyek különféle nevezési díjakkal érhetőek el az érdeklődők számára. A maga nemében páratlan az esemény, hiszen itt mindenkit sok szeretettel fogadnak, kicsit és nagyot, valamint kutyást és kutyátlant is egyaránt. Természetesen a kedvenceknek megfelelő papírokkal kell rendelkezniük az oltásokról.

A rendezvényen a versenyzés mellett több kísérő programból válogathat a kedves vendég, ha esetleg csak kísérőként látogat ki Sarudra. Lehetőség lesz kipróbálnia mindenkinek a paintballt, airsoft-ot , horgászni vagy egyéb sportokba belekóstolni. Sőt kézműves foglalkozások kínálatából is válogathat az érdeklődő.

Időpont: 2019. június 1.
Helyszín: Sarud
További információk: futonaptar.info

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője