2026. május 22., péntek - Júlia, Rita

Eseményfigyelő

kalandfolytA Minimaxon már 9 európai országban s hazánkban is hatalmas sikerrel futó ismeretterjesztő zenés mesejáték

jateknapTarts velünk a Szubjektív - Az Iparművészeti Múzeum új szerzeményei a Várkert Bazárban kiállításunk családi

balcsitur10 nap, 200 kilométer, 300 000 lépés a Balaton körül. Október 5-én indul útnak

A Gyulai Várfürdő még az idén 2,5 milliárd forintos támogatást kap a Magyar Turisztikai Ügynökségtől a medencék felújítására – jelentette be Guller Zoltán, az MTÜ

Az ünnepélyes alapkőletétellel elkezdődött a gyulai Almásy-kastély kiskastélyszárnyának csaknem egymilliárd forintos felújítása.

feedback2Sokszor érezzük, hogy visszajelzést várnak tőlünk, mi viszont nem ismerjük azokat a technikákat, fogásokat, amelyekkel

Miközben soha nem látott foglaltsági aránnyal működnek a magyar hotelek, a szakértők állítják, van a gyógyszállónál jobb hotelbefektetés is. Ráadásul a piacot uraló két wellnesslánc,

2019. november 12-én számos újdonsággal várja a látogatókat Magyarország első számú üzleti turisztikai workshopja, a MICE Business Day az UP Újpesti Rendezvénytérben. Az eseményen csaknem

Hévíz igazi kis ékszerdoboz a Balaton közelében, a nyári időszakban is kedvelt turista célpont, ősszel azonban egy másik, nyugodtabb arcát mutatja a pihenni vágyóknak, így

Nem akárhol rendezzük idén a díjátadó gálaestet, és már az időpont is kiderült. Úgy gondoltuk, az idei különlegesen szép versenyt, az erős mezőnyből kiválasztott győztesek

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője