2026. június 30., kedd - Pál

Esemény Menedzser - szerda, 23 augusztus 2023

2023. szeptember 7-9. között a megszokott színvonallal várja az érdeklődőket, a kiállítóit és a családokat a 36. Bábolnai Gazdanapok. Kiemelten, de nem kizárólag

Nem mindennapi hétvégét hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). Szeptember 16-án és 17-én idén első alkalommal, országszerte vehetünk részt a kerékpárosbarát hétvégén, ahol

Bizonytalan időjárásban hajózunk jó ideje, és ki tudja még, meddig. Hol ismerős, hol ismeretlen vizeken próbálunk határozottan és magabiztosan kormányozni. Néha jó széllel, néha nélküle,

Augusztus 25-én, Pécelen veszi majd kezdetét a háromnapos, környezet-fókuszú fesztivál. A rendezvényt idén először, hagyományteremtő céllal rendezik meg a Kilenc bokor völgyben. A péceliek kedvenc

Több mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében búcsúzzunk. Nincs is erre jobb alkalom,

Az idén nyolcadik alkalommal megrendezett tematikus gasztrofesztivál évről évre sokezer adag sóletet vonultat fel, ám sosem ugyanúgy, sosem ugyanazt.

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2023 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője