2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia

Esemény Menedzser - péntek, 10 június 2022

Egy esemény, ahol számos előadó, fellépő, meghívott jelenik meg azért, mert szívügye a környezetvédelem. Ez az egyedülálló rendezvény segít jobban belelátni és megérteni a világunk

Újra le lehet venni a ponyvát a garázsban féltve őrzött két,- és négykerekű kincsekről, hisz megrendezik a veterán járgányok összejövetelét. A szervezők mindenkit nagy szeretettel

A Veszprém megyei Kapolcs idén ismét egy varázslatos világgá alakul át. A több napos kulturális programsorozat újfent átalakítja az utcákat néhány napra, hiszen a Bondoró

A legjobb játszóterek után most olyan budapesti helyszíneket mutatunk, ahova mindenképp váltóruhával érdemes készülni a gyerekeknek, hiszen a vizezés-sarazás garantált. Feltétlenül szükséges napsapka, naptej is,

Ha azon gondolkozunk, hogy milyen programot találjunk ki, ami leköti a gyerekeket, szórakozás a felnőtteknek, akár még a nagyi is élvezi, de ha párunkkal randizni

Budapesten és környékén űzhető vízi sportok közül a wakesurf az egyik legizgalmasabb, ami főként azok számára lehet érdekes, akik a korábban már említett SUP-ozást például

Az utóbbi időben jelentős mértékben megnőtt a budapesti bringások száma. Sokan életmódszerűen pattannak nyeregbe nap mint nap, de vannak szép számmal olyanok is, akiknek ez

A Svábhegyi Csillagvizsgáló a Svábhegy tetején, a Normafától 300 m-re fekszik, erdős környezetben. A 8 holdas ősfás területen, gyönyörű parkban találhatók a kutatóintézet épületei és

Kilencedik alkalommal rendezik meg a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozót, amely az elmúlt tíz év alatt a visegrádi négyek legjelentősebb kulturális eseményévé vált. Június 23.

Már több mint százezer látogatója volt a Szépművészeti Múzeum április 9-én megnyílt Bosch-kiállításának, amely ezentúl hétfőn is várja a közönséget.

1. oldal / 2

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2022 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

A kettős rangadókat hozza vissza a Pünkösdi All Star Torna

A kettős rangadókat hozza vissza a Pünkösdi All Star Torna

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Hungarian Card Expo,  2026. június 6.

Hungarian Card Expo, 2026. június 6.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője