2026. június 12., péntek - Villő

Esemény Menedzser - hétfő, 02 augusztus 2021

Egyre nagyobb teret hódít az édesburgonya. Szinte minden olyan étel elkészíthető belőle, mint a hagyományos burgonyából. Például a ropogós hasábot is, de ehhez tudni kell

Hat koncertet ad a Szolnoki Szimfonikus Zenekar a városban augusztus 8. és szeptember 10. között a Parti-túra Szolnoki Szimfonikus Nyár 2021 fesztivál keretében.

Világok hangja címmel szerdán Keszthelyen, a Balaton-parton, csütörtökön pedig a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóterem előtti parkolóban tartanak ingyenes szabadtéri hangversenyt.

A július közepén megrendezésre került IV. Libegők Éjszakája sikere a szervezőket arra ösztökélte, hogy még a szeptemberi iskolakezdés előtt, augusztus 28-án újra megrendezzék az eseményt.

Július 22-én nyílt Sajdik Ferenc, Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus, karikaturista életmű-kiállítása Vácon, a Pannónia Házban. 4 teremben összesen 150 művet állítottak ki a Ludas Matyi

Augusztus 8-án élettel töltik meg Mosonmagyaróvár egyik legrégebbi emblematikus területét, a főhercegi malom udvarát.

A Lakitelek Népfőiskolán rendezik meg az első országos malombajnokságot szeptember 11-én és 12-én; a nevezéseket augusztus közepéig várják.

Biztosan lesz 2037-ig Forma-1-es futam a Hungaroringen - mondta az innovációs és technológiai miniszter szombaton, miután a Magyar Nagydíj helyszínén egyeztetett Stefano Domenicalival, az F1

A Mozdulj! Közhasznú Egyesület egy év szünet után idén is megrendezi a Balatont megkerülő tandemtúráját 2021. augusztus 13-19. között, melynek különlegessége, hogy egy ép és

Magyarország két legfontosabb turisztikai célpontját köti össze az épülő Budapest-Balaton kerékpáros kapcsolat - jelezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a közösségi oldalára felkerült bejegyzésben

1. oldal / 2

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Augusztus 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője