2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Események

Lakiteleken rendezik meg az első országos malombajnokságot

844

A Lakitelek Népfőiskolán rendezik meg az első országos malombajnokságot szeptember 11-én és 12-én; a nevezéseket augusztus közepéig várják.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a lakiteleki népfőiskola alapítója elmondta, hogy a megmérettetés szervezője és vezetője az ötszörös Európa-bajnok Bándy György.

Az első országos malombajnokságra - amely a Lakitelek Népfőiskola, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Brillant Mill Team támogatásával valósul meg - korosztálytól függetlenül, profi és amatőr versenyzők nevezését egyaránt várják.

A verseny létszámtól függően körmérkőzéses vagy svájci rendszerben zajlik majd, játszmánként 5-5 perc gondolkodási idővel, a WMD malom-világszervezet szabályai alapján.

Lezsák Sándor hozzátette, hogy valamennyi nevező ajándékban részesül. Az első tíz helyezett emlékérmet, oklevelet és professzionális malomprogramot vehet át, a dobogós helyezést elérők kupát is kapnak.

A bajnokságra a jelentkezéseket legfeljebb ötven főig augusztus 16-áig várják. A kedvezményes nevezési díj 12 ezer forint, amely a szállást és az ellátást is tartalmazza. További részletek olvashatóak a Lakitelek Népfőiskola honlapján, a nepfolakitelek.hu oldalon.

| Forrás: magyarhirlap.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője