2025. szeptember 23., kedd - Tekla

Archívum

Klassz ingyenes szabadtéri zene: így is el lehet ütni az időt a Balatonnál, 2021. augusztus 4-5.

915

Világok hangja címmel szerdán Keszthelyen, a Balaton-parton, csütörtökön pedig a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóterem előtti parkolóban tartanak ingyenes szabadtéri hangversenyt.

A koncerteken fellép a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar, Szirtes Edina Mókus és a Szirtes Folk Band, a zalai megyeszékhelyen Rátóti Zoltán színművész előadásában prózai művek hangzanak majd el - mondta el az MTI-nek Tóth László, a hangverseny- és kiállítóterem intézményegység-vezetője.

A hangversenyeken Sándor János karmester vezényletével Szirtes Edina szerzeményeit adják elő: a klasszikus alapokon nyugvó, világzenei, népzenei, dzsesszes művek elsősorban versmegzenésítések - fűzte hozzá.

A koncert a Balaton-parti városban a 29. Zalai Borcégér - Keszthelyi Borünnep elnevezésű rendezvény egyik előadása lesz, míg a zalaegerszegi hangverseny a nyár elején indított Térzene programsorozat része.

Az ingyenes szabadtéri előadásokon a klasszikus zenei műfajokat szeretnék népszerűsíteni, a tereken, a fesztiválokon ugyanis azokhoz az emberekhez is el tudnak jutni, akik kevésbé tartoznak a hangversenytermek közönségéhez - fejtette ki Tóth László zongoraművész.

A Világok hangja cím abból ered, hogy a népzenét különböző stílusokkal - dzsesszel, klasszikus zenével, könnyűzenei műfajokkal - ötvözik. A "különböző kultúrák hangjainak ötvözése" közelebb hozhatja a népzenét a mai kor emberéhez - fogalmazott.

| Forrás: hellovidek.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Külföldi oktatási kiállítás Budapesten, 2025. szeptember 27.

Külföldi oktatási kiállítás Budapesten, 2025. szeptember 27.

More details
Országos Étterem Hét, 2025. október 2-19.

Országos Étterem Hét, 2025. október 2-19.

More details
Átfogó vízióval érkezik Magyarország az EXPO REAL-ra

Átfogó vízióval érkezik Magyarország az EXPO REAL-ra

More details
Születésnapi ünneplések özöne októberben a Néprajzi Múzeumban

Születésnapi ünneplések özöne októberben a Néprajzi Múzeumban

More details
Egyre többen ünnepelnek együtt: nagyszülők, szülők és unokák közös utakon

Egyre többen ünnepelnek együtt: nagyszülők, szülők és unokák közös utakon

More details
A maratoni futás országos csúcsát tartó Szabó Nórával beszéltünk a pályafutásáról, futótrükkökről és futótippekről

A maratoni futás országos csúcsát tartó Szabó Nórával beszéltünk a pályafutásáról, futótrükkökről és futótippekről

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
HUNGULF 2025 Expó és Vásár, 2025. szeptember 27.

HUNGULF 2025 Expó és Vásár, 2025. szeptember 27.

More details
BEAUTY ARENA, 2025. szeptember 28.

BEAUTY ARENA, 2025. szeptember 28.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője