2026. június 30., kedd - Pál

Esemény Menedzser - hétfő, 19 július 2021

Július 23-án kezdetét veszi az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, ami immár harmincadik alkalommal várja az érdeklődőket rengeteg programmal több mint egy héten keresztül Kapolcson és

Ödön von Horváth Kazimír és Karolina című darabját mutatja be az idei évben a vajdasági Tanyaszínház, amely megújult vezetéssel, a koronavírus-járvány miatt kihagyott év után

A Budapesti Operettszínház gálaműsorán Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Johann Strauss és Kacsóh Pongrác ismert dalai is elhangzanak július 23-án és 24-én az Oroszlános udvarban.

Ünnepélyes keretek között átadták a fertődi Esterházy-kastély felújított nyugati szárnyát. Egyszerre négy, reprezentatív kiállítás is nyílt a több mint 1200 négyzetméteren, 1,8 milliárd forintból felújított

Tíz évvel ezelőtt még szinte ismeretlen fogalom volt a magyar kutyatartók számára a kutyás strand kifejezés, ám az utóbbi években hazánkban is egyre népszerűbbé váltak

Plácido Domingo spanyol operaénekes Győrben ad ingyenes koncertet az egészségügyi dolgozók tiszteletére augusztus 6-án a Győri Filharmonikusokkal.

Kedden kezdődik a Zene határok nélkül elnevezésű nemzetközi muzsikustábor, verseny és művészeti fesztivál Balassagyarmaton - tájékoztatott a program szervezője.

Siófok ezen a hétvégén a Bagossy Brothers Company-vel, Majka&Curtis koncerttel és Fradi Kamionnal várja a látogatókat, de a következő hetekben is ezernyi izgalmas élményt kínál

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője