2026. június 14., vasárnap - Vazul

Esemény Menedzser - szerda, 10 február 2021

Máté Szilviával, a BD-Expo Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk, hogy a „halál völgyének” számító 2020-as év után hogyan vágtak neki a nagy nemzetközi vásártársaságok az idei

A Budapest Airport összegyűjtötte, hogy a légitársaságok milyen járatok indítását tervezik februárban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

Budapest-Kelenföld vasútállomás 137 éves indóházában kap helyet a Közlekedési Múzeum legújabb kiállítóhelye. Az állomásépület teljes felújításával, bővítésével létrejövő új múzeumi kiállítóhely fő attrakciója egy vasúti

Február elejétől megötszöröződött a nyitva tartó budapesti edzőtermek száma. Az edzési lehetőség egyelőre azok előtt nyitott, akik valamelyik fővárosi sportegyesülethez tartoznak, ám ezekhez a klubokhoz

A dél-koreai Space Sweepers látványban, izgalomban és humorban is simán felveszi a versenyt a Hollywoodban készülő blockbuster sci-fikkel. Űrsepregetők, gyülekező!

A Siess haza, vár a mama című dokumentumfilm alkotói Barta Tamás halálának évfordulójáig tették elérhetővé a filmet a YouTube-on. Attól tartanak, hamarosan betiltják a filmet.

Az elmúlt években nem történt változás a személyi jövedelemadó (SZJA) bevallással kapcsolatosan, de hamarosan megint esedékes lesz, ezért érdemes feleleveníteni az ide vonatkozó határidőket és

A magyarok is egyre szélesebb körben érdeklődnek az okosotthon koncepciója iránt. Ma már a lehetőségek szinte végtelenek, de eligazodni köztük korántsem egyszerű. Most végre mindent

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője