2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Archívum

Kinyitott az edzőtermek 40 százaléka Budapesten

672

Február elejétől megötszöröződött a nyitva tartó budapesti edzőtermek száma. Az edzési lehetőség egyelőre azok előtt nyitott, akik valamelyik fővárosi sportegyesülethez tartoznak, ám ezekhez a klubokhoz bárki csatlakozhat.

Újra várja a sportolni vágyókat a mintegy 400 fővárosi edzőterem közel fele – még akkor is, ha egyelőre csak a sportklubok tagjai vehetik igénybe őket.

„A legtöbb tulajdonos számára is beláthatatlannak tűnt, mikor rendeződik a járványhelyzet. Eközben azonban továbbra is fizetniük kell a bérleti díjat, ami egy 3000-4000 négyzetméter alapterületű teremnél jelentős havi kiadás. Azoknak pedig, akik plázákban működtetnek termet, ehhez az üzemeltetési díj is hozzáadódik, tehát milliós nagyságrendről beszélhetünk” – mondja Tóth Tamás, a Magyar Fitnesztermek Országos Szövetségének alelnöke, az Oxygen Wellness Fáy ügyvezető tulajdonosa.

„A termek így jelenleg is veszteséget termelnek, ám lényegesen kevesebbet, mintha teljesen zárva tartanának” – teszi hozzá a szakember, aki azt is elárulja: az eredeti vendégkör körülbelül 15-20 százaléka az, aki most rendszeresen látogatja őket. Ezek a vendégek egytől egyig valamelyik egyesületnél bejelentett sportolók, hiszen magánemberként most nincs lehetőség a fitneszközpontokat igénybe venni.

Sokan vannak ugyanakkor, akik formálisan ugyan egyetlen sportegyesületnek sem tagjai, az edzés mégis a hétköznapjaik része volt. Ők joggal tartanak tőle, hogy elvesztik az eddigi formájukat és leromlanak az eddig elért eredményeik.

Bárki könnyen beléphet egy sportegyesületbe

Tóth Tamás szerint fontos tudni, hogy semmilyen jogi akadálya nincsen annak, hogy az ilyen elhivatott amatőr sportolók csatlakozzanak egy sportszövetséghez, amelynek tagjaként már igénybe vehetik a termek szolgáltatásait.

„Ha valaki egy sportegyesülethez csatlakozik, és befizeti a tagdíjat, akkor az egyesületi tagok tagságijával vagy digitális igazolással ugyanúgy igénybe veheti a létesítmények bizonyos szolgáltatásait, mint például az olimpikon sportolóink. Nem szükséges sportversenyen indulni ahhoz, hogy belépjünk” – hívja fel rá a figyelmet a tulajdonos, aki például korábban is röplabdázott, most pedig már egy egyesület tagjaként űzi ezt a mozgásformát.

Azt is elmeséli: többek között a sakk-klub is sportegyesületnek számít, és a sakkozóknál általánosnak mondható, hogy az edzőteremben vezetik le a játék miatt felgyülemlett feszültséget.

„Az egyesületekbe jellemzően azok lépnek be, akiknek az edzés eddig is ténylegesen az életük része volt. Van például egy 62 éves vendégünk, aki ezelőtt is legalább heti háromszor megfordult a teremben. Természetesen aki eddig sem mozgott, az a mostani helyzetben újabb kifogásokat találhat” – mondja.

Ezt támasztja alá az is, hogy a termekben jelenleg szauna- és wellnessrészleg nem működik, így tehát kizárólag edzésre nyílik lehetőség.

De hogyan regisztrálhat egy sportegyesületbe az, aki komolyan veszi a testmozgást? Járványidőn kívül általában először részt kell venni egy edzésen, befizetni a tagdíjat és megadni az adatainkat, valamint a sportorvoshoz is el kell látogatnunk igazolásért.

A koronavírus idejére azonban ez a folyamat is leegyszerűsödött és teljes egészében lebonyolíthatóvá vált az interneten. Online lehet intézni a regisztrációt, amit bárki elvégezhet, így gyorsan és gördülékeny módon juthat hozzá a sportegyesületi tagsághoz.

„Azt látjuk a vendégeinken, hogy határozottan boldoggá teszi őket ez a lehetőség. Érzik, hogy »végre történik valami« a testükkel, nem kell többé otthon a két kézi súlyzóval és a kisszékkel edzeni. Ráadásul békésebbek is, hiszen végre levezethetik a rengeteg felhalmozódott energiát” – zárja Tóth Tamás.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője