2026. július 3., péntek - Kornél

Esemény Menedzser - csütörtök, 07 január 2021

Január 8-ig még lehet jelentkezni a világ egyik legnagyobb turisztikai szakvásárára. Az ITB Berlint 2021. március 9–12. között első alkalommal rendezik meg online formában, melyre

Egy kísérleti koncerten, ahova csak negatív antigén teszttel engedtek be nézőket, egyetlen résztvevő sem betegedett meg. A Primavera Sound, több barcelonai koncerthelyszín, kiadó és szponzor

A Magyar Borszakírók Köre ötödik alkalommal értékelte azokat a magyar termelők által készített száraz és félszáraz fehér- és vörösborokat, amelyeket a szakmai szervezet tagjai az

Három kategóriában magyar szakembereket választottak egy szaklap szerint Európa legmeghatározóbb meetings industry szereplői közé. A szlovén MICE szaklap 6 éve minden évben elkészíti a szakma

Idén közel 200 napos hasznosításra van lekötve program a mogyoródi versenypályán – mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatója.

Milyen feltételek vannak az Otthonfelújítási támogatáshoz? A 2021. január elsejével indult Otthonfelújítási támogatás feltételei kapcsán az érdeklődőkben több kérdés is felmerült: például lehet e hétvégi

A hatodik egymást követő évben is a mateking.hu nyerte az Év Honlapja kitüntetést. A bejelentés kapcsán kihirdették: a leggyorsabban jelentkező 5 iskolának ingyenes hozzáférést biztosítanak.

Ötévente minden közútkezelőnek jogszabályban előírt kötelezettsége felülvizsgálni az útjain a forgalmi rendet.

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője