2024. március 29., péntek - Auguszta

Esemény Menedzser - szerda, 09 december 2020

"Szerettel üdvözöljük utasainkat az ünnepi időszakban a Mikulás hivatalos légitársasága, a Finnair fedélzetén!"

Minden rendben lesz a végén, ha még nincs rendben, akkor még nem ez a vége - idézhetnénk mi is a bölcs mondást. Arra gondoltunk helyzetjelentést

Budapesten elhanyagolható az üzleti turistaforgalom, és azokon a vidéki településeken, ahol jelentősebb az ipar (mint például Székesfehérvár, Kecskemét, Győr vagy Debrecen), szintén csak lézengenek az

A kormány január végéig fenntartja a vendéglátásban már novemberben bevezetett 50 százalékos bértámogatást, és kiterjeszti azt a szálláshely szektorra, valamint az utazásszervezéssel foglalkozó cégekre is.

A boltokban már hetek óta csilingelnek, ho-ho-hóznak és hangosan üvölt az All I want for Christhmas? Ez egyrészt bosszantó, másrészt viszont felhívja a figyelmet arra,

Télen a külső hőmérséklet hatására a falak lehűlnek, miközben a fűtési szezon kezdetével a belső hőmérséklet megemelkedik. A hőhidas falrészeken ez a lehető legjobb körülményeket

Mintegy 13 milliárd forintos támogatást oszt szét a kormány a kulturális intézmények között a járvány okozta károk enyhítéséért. Február első hetéig minden intézmény megkapja a

A Hungexpo Zrt. ezúton tájékoztatja partnereit, hogy a COVID-19 vírus okozta járványhelyzettel kapcsolatos intézkedések miatt Magyarország legnagyobb fegyver, horgászat, vadászat tematikájú kiállítása, a FeHoVa időpontja

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« December 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details