2024. április 19., péntek - Emma

Hírek, elemzések

13 milliárdos mentőövet dobnak a kulturális intézményeknek

369

Mintegy 13 milliárd forintos támogatást oszt szét a kormány a kulturális intézmények között a járvány okozta károk enyhítéséért. Február első hetéig minden intézmény megkapja a pénzt.

Fekete Péter a kormányzati támogatással, 5,5 milliárd forintból megvalósuló Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programról is szót ejtett.

Az anyagi támogatásból nagy, nemzeti előadóművészeti és önkormányzati fenntartású kulturális intézmények, valamint országos szövetségek részesülhetnek, hogy az elmúlt egy évben elszenvedett hiátusokat valamilyen mód pótolni tudják – emelte ki az InfoRádiónak Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár. A most megszületett kormányrendelet

mintegy 13 milliárd forintról szól, aminek elosztása, illetve kiosztása már előkészület alatt van.

A döntés egy egyéves előkészítő munkának az eredményeként születhetett meg, nagyban köszönhetően Krucsainé Herter Anikó helyettes államtitkárnak – jegyezte meg Fekete Péter –, miután vezetésével hosszú hónapok során gyűjtötték a szükséges adatokat, hogy a különféle részlegeknek milyen kiesései keletkeztek. Ezzel párhuzamosan vizsgálták azt is, hogy milyen megtakarításokat tudtak tenni, és hogy mik voltak azok a „rendkívül hatékony” lépések, amikkel költségeket tudtak csökkenteni. Ennek a kettőnek az eredőjeként állt össze az említett 13 milliárd forint.

A hiánnyal és működési nehézségekkel küzdő érintetteket úgynevezett meghívásos pályázatok útján fogják megszólítani, amely rendszer kidolgozása jelenleg is zajlik az államtitkárságon belül. A támogatások alapvetően működéskiegészítésként fognak szolgálni.

Az államtitkár emlékeztetett, minden hét szerdáján mintegy 300 kulturális intézmény vezetőjével tart online munkaértekezletet, és szinte már a „könyökén jön ki” annak a sulykolása, hogy próbálják a prioritásokat megbeszélni. Kiemelte, az első az emberi élet védelme, hogy az elhunytak és a megbetegedések számát lent tartsák. A második a munkahelyek a megtartása, vagyis

úgy kell működtetni az intézményeket, hogy senkit ne kelljen elbocsátani, de még csak kevesebb fizetést se adni.

Mindez azonban komoly nehézséget okoz, hiszen egyrészt forráshiányokkal küzdenek, másrészt azt is ki kell találni, hogy milyen munkát tudnak biztosítani a dolgozóknak a megváltozott körülménye között. „Fizetés ugyanis nincs, ha nincs munkavégzés” – fogalmazott az államtitkár. Vagyis az intézményvezetőknek át kellett alakítaniuk a munkavégzés rendszerét is, ami olykor többletköltséggel, többletfeladat ellátással járt, amik pótlására tudják most majd felhasználni az említett összeget.

Ennek lebonyolítása néhány hetet vesz igénybe, tehát mire folyósításra kerül, az vélhetően január–február első hete lesz.

Kétezer fő foglalkoztatása a közművelődésben

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár az InfoRádiónak arról is beszélt, hogy mintegy kétezer fő foglalkoztatására nyílik lehetőség a közművelődésben az egyéves időtartamú Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program keretében, amely kormányzati támogatással valósul meg 5,5 milliárd forintból.

A program révén a legkisebb településeken is egy évre biztosított a fizetés a már művelődési (illetve leendő) szakemberek számára, miközben egy 900 órás képzésen is részt vesznek a Nemzeti Művelődési Intézetnek a szervezetésében, bízva abban, hogy jelenős részük kivívja majd azt az elismerést a lakóközösségben, hogy rájuk szükség van, és a továbbiakban is foglalkoztatni fogja őket az adott önkormányzat.

A lehetőség Magyarország valamennyi települése előtt nyitva áll – tette hozzá az államtitkár. Vagyis első körben a Nemzeti Művelődési Intézet azt tanácsolja, hogy a települések polgármesteri maguk ajánljanak jelöltet. Ennek hiányában a megyei hálózatokon keresztül fogják fölkutatni az arra alkalmas személyeket, akik esetlegesen részt vállalnának ilyenfajta közösségirányításra.

Kapcsolódó hang: Fekete Péter a kulturális intézmények állami támogatásáról


(Forrás: www.infostart.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Április hónap MILWAUKEE gépe!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details