2026. május 23., szombat - Dezső

A Magyar Turisztikai Ügynökség a tervek szerint 2020 évben is részt vesz 15 fontosabb turisztikai vásáron, hogy partnerei számára biztosítsa a külföldi szakmai képviselőkkel történő üzleti kapcsolatfelvételt. A lenti linkeken elérhető a vásárok listája és a jelentkezéshez szükséges dokumentumok.

A közelmúltban űrhajósok megkóstolhatták a fedélzeten nyomtatott steakmintákat, amely nem tehénből származott, hanem laboratóriumból.

Az idén életbe lépő új Országos Képzési Jegyzékben jelentősen lecsökkent a választható szakmák száma, a korábbi 760 OKJ szakmából kevesebb, mint 200 maradt. Több népszerű szakma teljesen kikerült a jegyzékből, több pedig csak iskolarendszerű képzésben lesz majd megszerezhető.

Manapság egyre többen ismerik fel, mekkora lehetőség rejlik egy webáruház indításában – mégis sokaknak alábbhagy a lelkesedése, amikor először szembesülnek a fenntartás költségeivel, a jogi vagy épp technikai macerákkal, vagy egyszerűen csak azzal, hogy áruházuk nem hozza a kívánt eredményeket.

A hazai divat- és design ágazat fejlesztése érdekében tevékenykedő Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) közreműködésével tavaly nyolc nemzetközi szakmai eseményen és tizennyolc hazai rendezvényen mintegy 153 magyar márka vehetett részt – adta közre a Magyar Divat & Design Ügynökség.

A Márkaépítők Szuperkonferenciája a magyar kkv-márkák ünnepe. Azzal a céllal álmodtuk meg ezt a hiánypótló rendezvényt, hogy tisztelegjen a magyar, sikeres márkák (és azok alapítói) előtt, valamint megossza Veled az elmúlt év(ek) sikeres kkv-márkák példaértékű márkaépítési gyakorlatait, technikáit, tapasztalatait.

Az úgynevezett "száraz lábas" túrák január 23-án kezdődnek és január 26-ig tartanak - ártesültünk a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztályától.

Több tucat olyan illegális hotel működik Budapest belső részein, mint amilyennel Becsó Zsolt fideszes képviselő lebukott – írja a 24.hu. A lap az interneten több olyan szálláshelyet talált, ahol annak ellenére tudtak volna szobát bérelni, hogy a kerületi szálláshely-nyilvántartó oldalán nem találták meg a szállást.

Az idei program célja, hogy 13 ezer gyerek jusson el az erdei, vízi és bringás vándortáborokba, valamint az újonnan induló zarándok táborokba.

Két éven belül új szálloda gyarapíthatja a budapesti kínálatot. A beruházó egy cseh vállalat, az Europa Investment Property (EIP) nevű nemzetközi cég.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője