2025. május 10., szombat - Ármin

okjsAugusztus 26-án derülnek ki az idei pótfelvételi eredményei, de sajnos nem lesz mindenki boldog a végeredménnyel. Azoknak, akiknek idén nem jött össze a felvételi, jó lehetőség lehet a szakmatanulás – írja közleményében a Centrum Oktatási Kft. Az egyetem mellett más lehetőségei is vannak azoknak a fiataloknak, akik tanulni szeretnének.

klipszemImmár negyedik alkalommal rendezik meg a Magyar Klipszemlét október 10-én az Akvárium Klubban. A nevezéseket szeptember 15-éig várják! A kérdést, hogy mi a francért nincs itthon a zenei videóknak rendes, országos versenye, először 2015-ben tették fel maguknak a szervezők. Ezután két éven át a budapesti Toldi Moziban rendezték meg a szemlét.

tiszaligAz önkormányzat kérésére csak a nyári szezon végén kezdik a Tiszaligeti fürdő 7,7 milliárd forintos beruházását Szolnokon. Több mint 7,7 milliárd forintból fejlesztik a szolnoki tiszaligeti fürdőt – jelentette be 2018 novemberében Szolnok polgármestere, Szalay Ferenc. A város a a Modern városok program keretében kapott vissza nem térítendő támogatást.

fehertoA Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szeptember 21-én rendezi meg a XX. Fehértó Napját. A cél az, hogy bemutassák a Dél-Tiszántúl legjelentősebb szikes tavának táji, természeti értékeit. Az érdeklődők ezen a napon bemehetnek a védett területekre, felmehetnek a tómeder melletti toronyba, ahonnan kilátás nyílik a pusztai tájra.

bokoz25 helyszínen 80 rendezvénnyel – 400 fellépővel és kiállítóval – várja közönségét az összművészeti programsorozat. A minőségi, különleges fesztivált hagyományteremtő céllal először 2016-ban rendezték meg Magyarország gazdaságilag egyik legszegényebb, de értékeiben egyik leggazdagabb tájegységében.

gyoriborIzgalmas programokkal várnak mindenkit a bornapokon, ahol a legfinomabb borok és kellemes zene hívogatja akár a baráti társaságokat is. Izgalmas programok és a finom borok mind egy helyen. A belvárosban megrendezendő eseményen igazi fesztiválhangulatra számíthatunk. Az utcai kisvendéglőkben különleges ételek is megkóstolhatók,...

vizituraadunanÓbuda – Békásmegyer Önkormányzatának támogatásával az Óbudai Sport Nonprofit Kft. a kerületi lakosoknak közösségi vízi túrákat szervez. A táborveréssel és étkezéssel egybekötött túrázásnak a folyami evezésnek, kajak-kenuzásnak nagy hagyománya van a Dunán.

krisMagyarország legnagyobb nemzetközi ásvány- és ékszervására. Földtudományos interaktív bemutatók, kincsmosás, kőkaszinó, múzeumok új szerzeményeinek bemutatója várja az ásványok,kőzetek és kövületek iránt érdeklődőket. A drágakövek és az ékszerek kedvelői is hatalmas választékot találnak a 15 országból érkező kiállítók asztalain.

salgoAz Országos Rallye Bajnokság augusztus 23-25. között az Ózd-Salgó Rallyeval folytatódik. Szombaton a Királdi kör, Hangony-Domaháza és Domaháza-Zabar szerepel háromszor a programban. Vasárnap Salgótarján-Vizslás, Mátrakeresztes-Mátraszentimre és Cered-Zagyvaróna van a programban kétszer...

aboA Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében 1,5 milliárd forint európai uniós forrásból újul meg a füzérradványi Károlyi-kastély. Az összeg 1,4 milliárd forintos hazai állagmegóvási támogatással egészül ki. Az állami tulajdonban álló műemléképület fejlesztésének építési munkálatai jelenleg 50%-os...

BETA Renegade

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

More details
Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

More details
Lifestyle Expo, 2025. május 10.

Lifestyle Expo, 2025. május 10.

More details
Fülemülék éjszakája

Fülemülék éjszakája

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

More details
5. Kürtőskalács Vigalom, 2025. május 16-18.

5. Kürtőskalács Vigalom, 2025. május 16-18.

More details
Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

More details
Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője