2024. május 18., szombat - Erik
Kelet-Európában először építettek akusztikus aszfaltot, ami a Republic ikonikus dalát, a 67-es úton című slágert szólaltatja meg. Egy valódi hangszerhez hasonlítva az aszfaltba gyémántvágóval bemetszett barázdák képezik a kottát, a kocsi gumija a gitár húrja, az autó karosszériája pedig maga a hangszer. Ha az autós ráhajt a keréknyomnyi vagy
Több évnyi előkészület után a Balatonalmádi–Balatonlelle közötti szakasszal kezdődött meg a Balatoni Bringakör közel 17 milliárd forintos felújítása, amely a tervek szerint 2021 tavaszáig tart. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, Cseresnyés Péter a projekt részeként javában zajló, siófoki útfelújításnál tartott sajtótájékoztatón elmondta,...
A Régészet napján (május 24.) nyílik meg a látogatók előtt a budai Várnegyedben Az első bástya – Pop-up kiállítás egy erődítmény rejtett kincseiről két helyszínen című régészeti tárlat. A látogatók bejárhatják a 2018-ban feltárt Erdélyi bástya falait és megtekinthetik az ásatás során előkerült leletanyagot. A Táncsics Mihály utca 9. szám alatt található ingatlan kertje
Függ az időjárástól, de a remények szerint virágba borul hétvégére a fertődi Esterházy-kastély Cziráky Margit rózsakertje. Tízezreket vonzott tavaly Magyarország legimpozánsabb kastélyának egyedi látványossága – mondta el Egresitsné Firtl Katalin, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont ügyvezetője a kisalfold.hu-nak.
Első alkalommal rendezték meg az Év fagylatja országos cukrászversenyt és fesztivált, amelynek csütörtökön Szombathely főtere adott otthont. A zsűri ebben az évben a nagykanizsai Wilhelm Dávid által készített, Piemont Királya névre keresztelt fagylaltjának ítélte oda az év fagylaltja címet, amelynek alapja piemonti mogyoró, amit tonkababos feketeszeder-öntettel párosított alkotója.
A Nemzeti Várprogram keretén belül 2020-ra felújítják a nagyvázsonyi Kinizsi Várat. Mi még most jártunk ott először és ezek szerint ebben az állapotában utoljára. Kinizsi Pál legendás életének története már most is körbelengi a várat, de a megújuló kiállítás a tervek szerint még nagyobb hangsúlyt fog fektetni rá és feleségére, Magyar Benignára.
Nem olcsón kötött szerződést a Fürjes Balázs vezette kiemelt állami projektekért felelős szerv egy osztrák építész konzorciummal, hogy újjáálmodják a Csepel-sziget északi csücskét és a szemközti pesti partot. Kedden jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, hogy a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja (KKBK) április végén aláírta a szerződést az Észak-Csepelre...
Vidéken szegénységtudatos az emberek gondolkodása, ami részben annak tudható be, hogy alkalmazotti munkakörben, három műszakban, napi nyolc órás munkavégzés mellett is nagyon keveset keresnek, és nem mernek vállalkozni. Mihalcsek Noémi, a Golden Events Kft. ügyvezetője szerint a helyzet megváltoztatásához első lépésben meg kell mutatni nekik...
Több, jobb teljesítményre törekszik? Ne pazarolja tovább az energiát! Olcsó, korszerű technológiákkal drasztikus költségcsökkentés érhető el. A workshopon azonnal hasznosítható megoldásokból választhat! Növekvő teljesítmény, drasztikusan csökkenő energiafelhasználással? Ez a cél nem elérhetetlen. Sőt! Kötelező fejlődési irány.
Különleges gyermeknapi programokkal várja a látogatókat a Budakeszi Vadaspark, amely május utolsó hétvégéjén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját. Az intézmény célja kezdetektől fogva az őshonos fajok bemutatása és a gyermekek természeti nevelése volt, a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően pedig a vadaspark mára az egyik legnépszerűbb...
Élményekben gazdag családi szórakozás pünkösdkor a Vajdahunyadvárban! Hazai várainkhoz kapcsolódó kulturális és történelmi hagyományainkkal ismerkedhetnek meg a látogatók. Többek között Szigetvár, Eger, Visegrád, Esztergom, Sárospatak, Vaja mutatja be várait, a várakhoz kapcsolódó városokat, valamint kulturális és turisztikai programkínálatát.
Szeretsz túrázni, a természetben lenni? Gyerekkorodban sokat játék nyomdáztál? Imádsz minden pecsétet kipróbálni, amerre csak jársz? A túramozgalmak mentén ezt a két szenvedélyedet kiélheted velünk, s séta közben minden ellenőrző ponton tehetsz egy lenyomatot a saját igazoló füzetedbe. A kilenc túra végén jelvény is jár!
Budapest, 2019. május 21. – Mintegy 4000 gyermeket vezetnek majd végig az Erdei Vándortáborok útvonalain azok a pedagógusok, akik az Országos Erdészeti Egyesület és a Testnevelési Egyetem által koordinált gyalogos vándortáborvezető továbbképzésen részt vettek. A program szempontjából elengedhetetlenül fontos, hogy a mintegy 1000 túravezető pedagógus megfelelő képzettséggel...
Ebben az évben is közel ezer pince várja az érkezőket a városba, ahol ezernyi élmény vár mindenkire. A programok a Pincefaluban és a városközpontban kerülnek megrendezésre. Megtekinthetik az érkezők a Borrendek felvonulását, és részt vehetnek a hivatalos megnyitón. A városban ezen a rendezvényen kerülnek átadásra a Város Bora díjak is.
|
Az élet egyre sűrűbb, ezért egyre kaotikusabbnak…
2024. május 16-26. között huszonnyolcadik alkalommal rendezik…
Varázskertünk egyik legfőbb látnivalója a rododendronvirágzás. Csúcsvirágzásnak…
Számtalan családbarát programmal várja a látogatókat a…
A nemzetközi hidrogén,- és tüzelőanyag-cellás technológiák szakkiállítása…
Magyarországon Pünkösd alkalmából számos hagyományos és modern…