2026. január 12., hétfő - Ernő

Archívum

Indul a Balatoni Bringakör felújítása

667

balcsibringa2Több évnyi előkészület után a Balatonalmádi–Balatonlelle közötti szakasszal kezdődött meg a Balatoni Bringakör közel 17 milliárd forintos felújítása, amely a tervek szerint 2021 tavaszáig tart. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, Cseresnyés Péter a projekt részeként javában zajló, siófoki útfelújításnál tartott sajtótájékoztatón elmondta,...

...a magyarok utazásaik során 22 százalékban biciklivel közlekednek, ezért tartja a kormány nagyon fontosnak a kerékpárút-hálózat fejlesztését. Mint kifejtette, az eddigi fejlesztéseknek köszönhetően 9100 kilométer kerékpárúttal rendelkezik Magyarország és mintegy 200 milliárd forint hazai és uniós forrás áll rendelkezésre, hogy további 2100 kilométer épüljön.

Az államtitkár elmondta, a Balatonalmádi–Balatonlelle közötti 42 kilométer hosszú 14 települést érintő szakasz nettó 670 millió forintba kerül. A munkát június közepétől augusztus végéig szüneteltetik, hogy ne zavarják a nyári szezont. Más jelentős kerékpáros beruházások is érintik az üdülőrégiót: a Magyar Kerékpáros Szövetség vezetésével, 1,2 milliárd forint uniós támogatással, 800 kilométer túraútvonalat jelölnek ki a térségben, és három nagy szolgáltató központ létesül Balatonfüreden, Keszthelyen és Balatonföldváron 2020 őszéig.

balcsibringa

Idén kezdődik a fővárost és a régiót – Etyek, Székesfehérvár és a Velencei-tó érintésével – összekötő 10 milliárd forintos kerékpárút építése is.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a kormány 2011-ben döntött a Balatoni Bringakör felújításáról, 2016-ban bízták meg a munkával a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t.

Ez a legforgalmasabb kerékpárút az országban, amelynek forgalmát hét digitális kerékpárszámláló méri majd, amelyekből öt ez év végére készül el.

Elhangzott még: a bringakörhöz kapcsolódó térségi kerékpáros fejlesztésekből már elkészült a kerékpárút a szántódi révtől Szántódpusztáig, amit a Kereki várig folytatnának. A következő években megépül a Siófok–Ságvár kerékpárút meghosszabbítása is Somig.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Educatio Oktatási Szakkiállítás, 2026. január 8-10.

Educatio Oktatási Szakkiállítás, 2026. január 8-10.

More details
Így alakulnak a munkaszüneti napok 2026-ban

Így alakulnak a munkaszüneti napok 2026-ban

More details
FERIEN Messe, 2026. január 15-18.

FERIEN Messe, 2026. január 15-18.

More details
Otthon Start Expo, 2026. január 17.

Otthon Start Expo, 2026. január 17.

More details
Az év magyarországi szállodái – 2025

Az év magyarországi szállodái – 2025

More details
Az airbnb-zés nem szűnik meg, csak átalakul a VI. kerületben

Az airbnb-zés nem szűnik meg, csak átalakul a VI. kerületben

More details
AGROmashEXPO és AgrárgépShow, 2026. január 21-24.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow, 2026. január 21-24.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője