2025. augusztus 2., szombat - Lehel

A Miskolci Nemzeti Színház az Ördögök című előadásához a képen láthatóhoz hasonló századfordulós drótkeretes vagy teknőckeretes szemüvegeket keres.

Fdezze fel velünk a Tisza-tó legcsodálatosabb arcát 2020. január 25-én szombaton 10 órai kezdettel

A tárlatvezetés alkalmával Nyári Gábor történész, a kiállítás kurátorának tolmácsolásában ismerhetik meg a látogatók a Magyar Világ 1938-1940 című kiállítás koncepcióját és céljait, illetve, hogy az országban miért csak Székesfehérváron voltak nyitva a kocsmák 1939 pünkösdjén.

A Szent György lovagrend tagjai egy látványos lovagi tornán mutatják be, hogy miképpen küzdöttek a harcosok a király és a királyné kegyeiért a 14. századi Visegrádon.

A Várkert Bazár a főváros különleges ékszerdoboza, ahol művészet és természet együtt, egymást kiegészítve él. A területén található kiállító terek, multifunkciós rendezvénytér, neoreneszánsz kert, az éttermek és a kávéház mind azt a célt szolgálja, hogy az ide látogatók az év minden időszakában megtalálják a szórakozás, kulturált kikapcsolódás, találkozás lehetőségét.

Van-e annál nagyobb élmény, amikor a család apraja-nagyja együtt fedez fel valami újat, közösen értjük meg a körülöttünk lévő világ apró mozzanatait? Minden hétvégén 10-től 13 óráig várunk benneteket anyával, apával, nagyszülőkkel, rokonokkal egy kis közös kísérletezésre, tudományos kalandozásra vagy kreatív kézműveskedésre!

A konferencia délelőtti programjának célja, hogy neves külföldi/hazai vagyonkezelők és piaci szakemberek segítségével adjon támpontot a befektetési szakemberek, privátbanki tanácsadók és értékesítők számára a 2020-as befektetési, vagyonkezelési és megtakarítási trendekről.

Miközben a vagyon- és felelősségbiztosítások piaca dinamikusa növekszik Magyarországon, az életbiztosítások esetében már vegyesebb a kép.

Pedagógus Expo, a Budapest Kongresszusi Központban, a nagyteremben pedagógiai és pszichológiai előadások, a három szekcióteremben pedig előadások, workshopok, önismereti előadások, bölcsöde-óvoda-iskola-nemzetiségi és határon túli magyar oktatási intézmények témában.

A borágazat a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb fejlődést mutató ágazata, amely gazdasági súlyánál jóval nagyobb szerepet tölt be egy-egy térség, vagy éppen az egész országról alkotott összkép formálásában.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

More details
Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

More details
Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

More details
Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

More details
Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

More details
Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

More details
THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

More details

"Férfias játékok": Pintér Művek Haditechnikai Park Kecelen

More details
Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője