2025. február 10., hétfő - Elvira

Turizmus

Fél gőz és új sztenderdek jöhetnek a szállodaiparban

501

A belföldi turizmus a nyáron már újraindulhat – bizakodott az InfoRádiónak a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Hozzátette, hogy jövőre fog eldőlni, hogy mely szállodák mennek tönkre, illetve maradnak életben.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége erre vagy a következő hétre várja azt a kormányzati bejelentést, hogy hogyan is gondolja a kabinet az újrakezdés elindítását. És nagyon bizakodnak, hogy június közepén már talán fogadhatnak vendégeket a szálláshelyek, és így a nyári szezonban a belföldi turizmus megindulhat – mondta az InfoRádiónak Flesch Tamás, aki szerint természetesen az idei belföldi turisztikai évad merőben más lesz, mint az előzőek, hiszen egészen biztos, hogy csak szigorú szabályok mellett és limitált formában lehet majd újraindulni.

Talán nem mindenki fog tudni kinyitni, de elképzelhető, hogy nem is lenne szabad mindenkinek, tette hozzá. Ettől függetlenül a belföldi turizmus a nyári szezontól vélhetően el fog tudni indulni, ismételte meg, és lesznek vendégek a szállodákban, még ha nem is a budapestiekben. Hiszen a fővárosi vendégforgalom a külföldi vendégéjszakákra épül, amik egyelőre nem igazán várhatók.

A szakember arra is kitért, az elkövetkező hónapokban, esetleg, amíg nem lesz vakcina, nehezen elképzelhető, hogy például komoly, nagy büféreggelik vagy -vacsorák legyenek majd a szállodákban, ahogyan azt sokan megszokhatták az elmúlt években. Valószínűleg, szállodakategóriától függően, kisebb-nagyobb reggeli csomagokat fognak a vendégek kapni, az esti vacsoráknál pedig biztos, hogy turnusokban lehet majd étkezni. A protokollokat most kell majd kidolgozni, emelte ki a szakember, aki szerint az viszont garantált:

a hazai szálláshelyek csak akkor fognak tudni vendégeket fogadni, ha mindenki úgy érzi majd, hogy biztonságos környezetben van,

és nem történhet vele semmi komoly baj. Tehát teljesen új sztenderdeket kell kidolgozni a szállodaiparban, ide értve akár a takarítást, vagy a be- és kicsekkolás folyamatát illetően - hangsúlyozta.

A wellness-központokkal kapcsolatban úgy látja, teljes mértékben úgy fognak működni, mint minden más szálloda, és például biztosan nem lehet majd egyszerre bemennie nyolc embernek egy szaunába. Mindamellett, hogy természetesen senki nem fog tudni annyi vendéget fogadni, mint korábban. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége úgy véli, a következő hónapokban nagyságrendileg fél gőzzel, 50 százalékkal lenne szabad dolgozni, hogy megfelelő terület és idő álljon rendelkezésre, hogy a kívánt távolságot a vendégek megtarthassák. Ugyanis az úgynevezett social distancing (közösségi távolságtartás) az éttermekben és szállodaiparban a következő hónapokban biztosan meg fog maradni.

Az interjúban az is elhangzott, a mostani helyzetben a „túlélés” elsősorban nem is a vállalkozás mérete, hanem a likviditás függvénye, vagyis akadnak szép számmal olyan kisebb szállodák, amelyeknek a biztos pénzügyi hátterük megakadályozza, hogy tönkremenjenek, miközben például nagyobb láncok esetében már a válságot megelőzően is akadtak gondok, amikor dübörgött a turizmus. Azt viszont nagyon nehéz megmondani, hogy ki megy tönkre, vagy ki nem, amit Flesch Tamás szerint

nem is az idei, hanem a következő év fog eldönteni,

emlékeztetve, hogy pillanatnyilag hitel- és bérletidíj-moratóriumok vannak érvényben. Reményeik szerint azért a többséget nem fogja a végső bezárás fenyegetni, és két év múlva már egy 90 százalékosan újraindult turizmusról lehet majd beszélni.

(Forrás: infostart.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Januárban a BETA koffer csak rád vár!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Február 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28    

Tartalom galéria

HORECA Design Kiállítás, 2025. február 28. - március 2.

HORECA Design Kiállítás, 2025. február 28. - március 2.

More details
Bútor, lámpa, dekor kiállítás, 2025. február 28. - március 2.

Bútor, lámpa, dekor kiállítás, 2025. február 28. - március 2.

More details
Dinamikus jólléti egyensúly és konferencia, 2025. február 25.

Dinamikus jólléti egyensúly és konferencia, 2025. február 25.

More details
15. Budapest Central European Fashion Week, 2025. február 10-16.

15. Budapest Central European Fashion Week, 2025. február 10-16.

More details
IMAGINE Wedding Show, 2025. február 15.

IMAGINE Wedding Show, 2025. február 15.

More details
Jön újra a Terra Pláza: íme a 2025-ös időpontok

Jön újra a Terra Pláza: íme a 2025-ös időpontok

More details
Nyáron már közvetlen járatokat indít az ITAKA Debrecenből is a török és az albán riviérára

Nyáron már közvetlen járatokat indít az ITAKA Debrecenből is a török és az albán riviérára

More details
HVG Állásbörze, 2025. április 9-11.

HVG Állásbörze, 2025. április 9-11.

More details
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2025. április 16.

Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2025. április 16.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője