Tehát ismét mélyült a barlang, hogy pontosan mennyit, azt azonban csak később áruljuk el, egyelőre csak a tagjainkat és a DINPI képviselőjét tájékoztattuk róla (ugyanis a vesztettpontos poligon felmérés a felfedezéssel egyidejűleg megtörtént), a többiek tippelhetnek ennek a bejegyzésnek az alján!

Aki nem siet, és szeretne mozizni egyet, velünk tartani egy home office távbontásra és táv-felfedezésre, az nézze meg az alábbi videót, és csak utána olvassa tovább alatta a bejegyzést, mert fordítva kevésbé lesz izgalmas.

Annyit azért elárulok – a videóból is nyilvánvalóan kiderül – hogy megvan a 100 méter. Így hát a Kiss Péter-barlang lett az első olyan sajátbarlangunk, aminek a mélysége átlépte a 100 métert. (A Vacska az ugye közös projekt volt, a Naszályon pedig egy meglévő dolgot vettünk át, tehát teljesen saját bontással még sehol nem értünk el ilyen mélységet.)

Tehát először is: mit ünneplünk (eddig mit ünnepeltünk) április 17-én?

2003 április 17-én délután – pár nappal az egyesületünk megalapítása után – egy gyors próbabontás keretében bejutottunk a később Szent Özséb-barlangnak elnevezett első barlangunkba, és a magunkkal hozott 35 méteres kötél nem volt elég ahhoz, hogy a teljes, akkor feltárult szakaszt bejárjuk… A Pilis első olyan tágas barlangja volt, ami csak kötéllel volt járható (ha nem számítunk néhány, egyetlen aknából álló zsombolyt).

Azóta ez a nap piros betűs ünnep, munkaszüneti nap, amely köré számos népszokás is szövődött, mint például a nagyböjt vagy a nyíltnap (utóbbi során a pilisi népek összegyűlnek a Szent Özséb-barlang bejáratnál, és bográcsoznak, énekelnek, valamint kötéltechnikát gyakorolnak a bükkfákon).

És mi történt most, 2020 április 17-én?

Leszálltunk a Kiss Péter-barlangba, hogy folytassuk a nagypénteken este abbahagyott bontást a Fenekes-akna alján (-91 m). Itt azonban váratlan fejlemény történt: Farkas észrevette, hogy a végponton nem csak arra folytatódik a járat, amerre bontunk, hanem egy másik irányba is, vízszintesen, ráadásul farkas számára járható szelvényben, de pár kő leborítása után ember számára is járhatóvá vált. Ezt a múltkor egész egyszerűen nem vettük észre, ami döbbenetes hiba, de most kivételesen nem annyira bántuk. Így legalább az ünnepre maradt az igazi felfedezés!

Egy oldalra tartó szűk folyosó indult, csupa borsóköves (olyan apró, mosóporszerű borsókőféle képződményekkel, mint amilyenek Beremenden vannak, csak ez nem fehér, hanem sárgás.) Ez a járat úgy 20 méter után lefelé fordult, és levezetett az Anna-völgybe, amely egy tágas és hosszú hasadék. Itt éppenhogy le lehetett mászni slósz nélkül. Ennek az alja egyébként agyagfenék, amely ásható, és bár nem hígtrutyi, de azért kenődő agyag, szóval közel sem olyan felhasználóbarát, mint amilyen a Fenekes-aknai bontás volt.

Ezután visszatértünk fel, és még átbontottuk az említett bontást a Fenekes-akna fenekén, ezzel nagyon elment az idő, este 9 körül fértem le a hasadék első kis részébe, ahonnan még ki kellett termelni a behullott törmelékünket, meg néhány követ, ezután azonban szerencsére megnyílt a járat. Ez tehát már a második felfedezés volt ezen a napon!

Lejutottunk egy nagy hasadékba, amely már egyáltalán nem volt szűk, de azért még mászható szelvénnyel rendelkezett (a falakat biztonságosan át lehetett érni, előrefelé pedig több mint 10m-esre kiterjedt). Ennek megint nem volt alja, de mivel egy “Feneketlen” nevű hasadékunk már volt fentebb, ezért ez lett a Fenekettes-hasadék, ahol már megjelent a falakon az agyaglepedék, ami arra utal, hogy időnként pangó víz szokott állni a járatban.

A Fenekettes alja beszűkült, de azért át lehetett rajta férni, és lentebb újra kitágult: megint egy aknába vezetett. Ez az akna éppen mászható volt, csak a csúszós falak jelentettek kihívást.

A falakon mindenütt a jellegzetes, ebben a barlangban nagyon gyakori agyagformák mutatkoztak, amit én “agyagkarr” névvel szoktam illetni. A Négyéves-teremben (sokkal feljebb) is sok ilyen van, de azok száraz agyagon, ezek viszont puha, krémes állagúak, ami gyakorlati szempontból jelentős nehezítés a számunkra. Az egész akna formája azt sugallta, hogy az alján lévő lyukból időnként felemelkedik, majd visszahúzódik a víz – ezzel lehet összefüggésben az agyagkarrok keletkezése is.

Mivel az egész akna, az alján a lyukkal, a Csillagok háborújában látható Carcoon-veremre emlékeztetett (The great pit of Carcoon), amelynek az alján egy sarlacc elnyelte a belepotyogó dolgokat; ezért ez az akna a Kharkún-verem nevet kapta. (Más kérdés, hogy a film alkotói nyilván hallottak Kharübdiszről, a tengeri szörnyről, és ez ihlethette a húsevő növényekre hajazó, kitalált lény elnevezését)

Ez az egész barlangrész, a Deréktörő-hasadéktól (-40m) kezdve végig egyetlen függőleges sík mentén fejlődött ki; hol szűkebb, hol tágabb, de sehol nincs olyan járat, amely ebből a síkból kitörne. Érdekes egyébként a kialakulása, mert csipkésre oldott falak és borsóköves részek váltogatják egymást. Az elképzelésünk szerint egy hévizes eredetű járatról van szó, amelyet valamikor később, a kőzet kiemelkedése után megtalált egy aktív vízfolyás, amely a Morzsoló tetején lépett be az általunk ismert barlangszakaszba, és egészen a Kharkún-veremig jól végigkövethető módon víznyelő jellegűvé alakította azt, és tágította is – ezért tudtunk mi is lejutni a lenti, fiatalabb és fejlettebb, freatikus eredetű járatokig

Mi ez a “home office exploring”?

Sajnos a kedves olvasó nagy valószínűséggel soha életben nem fogja látni a barlang ezen részeit, nem csak a vírushelyzet miatt, hanem mert -35 és -80 méter között a barlangnak ez a szakasza gyakorlatilag egyetlen hatalmas szűkület, csak egy helyen tágul ki (a Morzsoló tetejénél), de ott cserébe legalább jól le lehet esni… visszafelé csak rendkívüli küzdelmek árán lehet felmászni a Körmös-szorosban, és ezeket a részeket kitágítani se lenne értelme, mert szálkőben kellene tágítani, irreálisan nagy munka lenne, és a törmeléket se lehetne hová elhelyezni. Valószínűleg sokan azt mondanák, hogy slósszal kellene járni ezeket a részeket, de a szűk helyeken ez újabb extra szenvedést jelentene, szóval inkább meg kell oldani a kitett mászásokat is kötél nélkül. Nekünk most 2 óra volt kijönni a mélypontról. (Végül éjjel 3-ra értünk ki, szóval kellemesen elfáradtunk. Én meg voltam lepődve, hogy még sötét van.)

Éppen ezért, hogy a kedves olvasó is átélhesse a felfedezés izgalmát, a nemrég közzétett “virtuális szakvezetés” videók sikerén felbuzdulva közzétettük az Ünnepi Kettős Felfedezés szinte minden jelentősebb pillanatát tartalmazó, alacsony szerkesztettségű, hosszú videót, amit amolyan távfelfedezés gyanánt végig lehet nézni, ha valaki szeretne virtuálisan részt venni a feltárásban. (Ez a videó van a bejegyzés tetején beágyazva.)

(Forrás: foldalatt.hu)