2025. augusztus 22., péntek - Menyhért

Csökkentett kapacitással ugyan, de újra megnyílt Dubajban a turisták előtt a világ legmagasabb épülete, a Burdzs Kalifa, magyarul a Kalifa-torony. A 456 méter magas kilátóba jelenleg óránként 200 embert engednek fel biztonsági okokból, a járvány miatti óvintézkedések miatt. Dubajban egyébként újra megnyitott a legtöbb nevezetesség és szórakoztató helyszín is a szigorú biztonsági intézkedések betartása mellett.

Egy tanácsadó cég, az Aaron Allen & Associates előrejelzése szerint világszerte az éttermek 10 százaléka fog eltűnni a koronavírus-válság miatt, további 20 százalék pedig komoly átalakuláson megy majd keresztül – írja a portfolio.hu.

Az idén az autóiparban tapasztalt, március és május közötti csökkentett termelés megváltoztathatja a szokványos görbe alakulását 2020-ban, a lemaradást behozandó, aktívabb nyári hónapokat eredményezve.

Ennek értelmében, a meghatározott területen kívül eső VII. kerületi üzletek és vendéglátóhelyek nem lehetnek nyitva éjfél és reggel 6 óra között. De azok is csak külön engedéllyel.

Heller Ágnes filozófus halálának első évfordulója alkalmából emlékkövet állítanak fel a balatonfüredi zsidó temetőben és emlékparkot avatnak a tiszteletére.

Szirtes Tamás a közönségnek a színházélmény mellett a biztonságérzetet is vissza akarja adni, 70 fős játszóhely létesül a teátrum tetején.

A vállalkozói életforma egyre vonzóbb a fiatalok körében, de sokaknak nincs ötlete, milyen vállalkozást indítsanak. Szerencsére ma már rengeteg szakmai képzés van, melyek elvégzése után viszonylag gyorsan, jelentős befektetés nélkül, akár egyedül is el lehet indítani egy vállalkozást.

A gazdag hagyományokra visszatekintő, immár 1959 óta a brnói vásárközpontban rendszeresen sorra kerülő nemzetközi ipari vásárt -  több újratervezés után - idén november 8-12. között rendezik meg.

Jövő héten startol a Balatoni Szövetség (BSZ) Kék Hullám Zászló strandminősítése.

Új medvekifutót és -házat, valamint rénszarvas- és guanakókifutót adtak át a Veszprémi Állatkertben csütörtökön. Ovádi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője az átadón kiemelte: az állatkert Veszprém legnagyobb turisztikai attrakciója, amelyet évente négyszázezren keresnek fel.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője