2025. augusztus 20., szerda - István

Mintegy ötezer műtárgyat adott vissza gyűjteményéből a washingtoni Biblia Múzeum Egyiptomnak, ahonnan annak idején kicsempészték azokat.

Másfél milliárd forint hazai forrásból fejlesztik a szarvasi Szent Klára Gyógyfürdőt, a beruházás várhatóan másfél év múlva kezdődik.

Kiállító- és közösségi teret is magában foglaló turisztikai fogadóközpont épül Tihanyban a korábbi művelődési ház átalakításával - tájékoztatta pénteken az MTI-t a település polgármestere.

Ha csak a bejelentett tervekre hagyatkozunk, a 2020-as évek az űrturizmus aranykora lesz, amelynek végén a turisták már nem csak űrrepülőgépekben utazva élhetik át a súlytalanság élményét, de akár a Föld körül keringő, kifejezetten turistáknak épített űrállomásokon is eltölthetnek néhány hetet.

Nemcsak cuki, de igazi ritkaság a Nyíregyházi Állatpark féléves Geoffroy-macskája. A képen látható szőrmók Dél-Amerikában őshonos. Az Európai Fajmegőrzési Program keretében került az állatkertbe. Igazi zoológiai szenzáció volt a születése, mert az elmúlt évben csak három állatkertben sikerült szaporítani az egész világon – írták az állatkert Facebook-oldalán.

Mindannyian tudjuk, hogy a vendéglátóipar helyzete egyre nehezebb: a közel 3 hónapja tartó korlátozások következtében sokan csődközeli helyzetbe kerültek. Egy autószerviz most arra buzdít, hogy ha megtehetjük, vállalkozóként is segítsük őket.

Gulyás Ede február 1-én csatlakozik az ingatlan-tanácsadó cég magyarországi irodájához, és tölti be az iroda bérbeadási üzletág igazgatói pozícióját. A szakember a CA Immo-nál közel 20 évet töltött, ahol a legutóbbi 10 évben ügyvezető igazgatóként dolgozott. Közgazdasági MBA végzettséggel rendelkezik, és az elmúlt évtized során a CA Immo asset management, valamint bérbeadási tevékenységét is irányította.

Február első hétvégéjén végre ismét ellátogathatnak a Miskolci Nemzeti Színházba – egyelőre virtuális formában. A teátrum ugyanis elindítja saját fejlesztésű stream-oldalát, ahol korábbi előadásaik felvételei mellett élő közvetítésekkel várják majd a képernyő elé a közönséget. #otthonrólisittahelyem

Két zeneszerző-géniusz, tizenegy koncert, felemelő zenei élmények egész nap, online! A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa tizennegyedik közös zenei maratonján, február 6-án ezúttal Liszt és Berlioz művei csendülnek fel, közülük is igen változatos merítés.

Döntött a BVV Trade Fairs Brno vezetősége: az IDET Nemzetközi Védelmi és Biztonságtechnikai Szakvásár rendhagyó időpontban, 2021. október 6-8. között kerül megrendezésre. Az új időpont nem ütközik hasonló ágazati eseményekkel sem Csehországban, sem külföldön.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője