2025. július 8., kedd - Ellák

Turizmus

Elsőként térdelt le, utolsónak állhat fel a MICE-ágazat

399

Budapest a Hungexpo új és megújult létesítményeivel, valamint versenyképes city support csomagokkal csábíthatja magához a megrendelőket.

A Budapest újranyit! konferencián az üzleti turizmus helyreállásának kilátásait latolgatta egy kerekasztal-beszélgetés keretében Békefi Anna, a Budapesti Kongresszusi Iroda ügyvezető igazgatója, valamint Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója.

A beszélgetés moderátora, a Turizmus Akadémia szakmai vezetője, Bacsi Krisztina bevezetőjében emlékeztetett: a válság hatására a turizmuson belül a MICE-ágazat elsőként térdelt le és vélhetően utolsóként fog felállni.

Kilábalás 2024-re?

Hogy mégis mikorra várható a rendezvényturizmus globális újraindulása, arra Békefi Anna szerint legkorábban 2024-ban van esély. A szakember elmondta, hogy az Oxford Economics által készített, hamarosan publikálásra kerülő kutatás többféle szcenárióval számol, a pesszimista forgatókönyv 2026-27-re teszi az ágazat helyreállását.

Mivel minden desztináció egyszerre áll a rajtvonalhoz, intenzív verseny indul a megrendelők kegyeiért. A tavaly felállt kongresszusi iroda révén Budapest számára ez akár előnyt is jelenthet, hangsúlyozta Békefi Anna. Budapest malmára hajthatja a vizet, hogy a több ezer fős globális konferenciákat várhatóan regionális eseményekre osztják fel, és ezekért sikeresen szállhatunk versenybe.

Az a város nyerheti el ugyanakkor az események rendezési jogát, amely könnyen megközelíthető légi járatokkal és megfelelő városi támogatási csomagot is kínál.

Ganczer Gábor szerint valami már elindult a nemzetközi szövetségi piacon, de először a belföldi piac élénkülése várható. A szakember bízik benne, hogy a színházak és mozik nyitása után az üzleti rendezvények szervezése is zöld utat kap Magyarországon, ha elérjük a négymillió beoltottat. A helyzet tisztázása érdekében állásfoglalást kértek a hatóságoktól.

Lehetőséget lát abban, hogy Hungexpón megrendezett hagyományos építőipari és agrárkiállításokat regionálissá tegyék, mivel a nagy német megakiállítások megtartására jelenleg nincs esély. A piac visszaépülése szerinte is lassú lesz, 2024-re érhetjük el újra a 2019-es szintet Magyarországon – mondta.

Bevált biztonsági protokollok

Ganczer Gábor emlékeztetett arra, hogy tavaly októberben és novemberben számos rendezvényt sikerült megtartani a megfelelő biztonsági szabályok mellett. Kontrollált körülmények között most is lehetne rendezvényeket tartani, most a bizalmat kell visszaépíteni – hangsúlyozta.

Békefi Anna szerint a Hungexpo fejlesztése és BUD CB felállása jelentős versenyelőnyt ad Budapestnek, ugyanakkor csak akkor leszünk vonzóak a külföldiek számára, ha jelentősen javulnak a járványügyi adatok (kikerülünk a vörös zónából), és a belépési szabályok jelentősen enyhülnek például az oltási igazolással rendelkezők számára.

Augusztusban debütál a megújult Hungexpo

A Hungexpo fejlesztése az eredeti terv szerint halad, két új csarnokot már átadtak és felújították a meglevőket is. Most a fogadóépület és a kongresszusi központ építése folyik. Augusztus elsején birtokba tudjuk venni a komplett létesítményt, az Eucharisztikus Kongresszus és a Vadászati Kiállítás alkalmával ország-világ előtt bemutathatjuk Budapest új büszkeségét. A Budapesti Kongresszusi Irodával közösen már elkezdtük külföldre kiajánlani, és jól állunk, 2022-ben sok kül- és belföldi eseményre számítunk. Az újdonság varázsa bevonzza a vendégeket – – mondta el Ganczer Gábor.

A BUD CB hamarosan újra kiadja a biztonságos rendezvénytartás szabályait összefoglaló útmutatóját, amelyet a szakmai szövetségekkel és az MTÜ-vel együttműködve harmonizáltak. Az év második felében két fontos MICE-fórumot is sikerült Budapestre csábítani, alkalmanként 200 prémium üzleti vásárló ismerheti meg kínálatunkat, benne az új konferenciaközpontot – emelte ki Békefi Anna.

Szükség lenne még egy konferenciaközpontra

Kérdésre válaszolva Ganczer Gábor elmondta, hogy örülne annak, ha megvalósulna a Müpa szomszédságában lassan 20 éve tervezett konferenciaközpont. Álláspontja szerint a Hungexpo létesítményével együtt tökéletesen ki tudnák szolgálni a piaci igényeket.

Békefi Anna szerint is óriási mérföldkő a Hungexpón jelenleg zajló fejlesztés, de az lenne az ideális, ha lenne egy 3500-400 fős plenáris teremmel rendelkező, kifejezetten kongresszusi központnak kialakított épület is a városban.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

More details
Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

More details
VeszprémFest, 2025. július 8-12.

VeszprémFest, 2025. július 8-12.

More details
BETA 1+3 AKCIÓ Júliusban!

BETA 1+3 AKCIÓ Júliusban!

More details
Happy MONDAY Hours!

Happy MONDAY Hours!

More details
Jeges FANTA a kezedben, BETA szerszám a műhelyben!

Jeges FANTA a kezedben, BETA szerszám a műhelyben!

More details
Property Investment Forum, 2025. szeptember 23.

Property Investment Forum, 2025. szeptember 23.

More details
AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

More details
Internet Hungary, 2025. október 7-8.

Internet Hungary, 2025. október 7-8.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője