2026. július 2., csütörtök - Ottó

Promóció

Már az ország csaknem egész területére kiterjed a környezettudatos színházi kezdeményezés!

516

Újabb hazai színházak és jelentős szakmai partnerek csatlakoztak a Jövő Nézőiért–Zöld Színház Projekthez, - ezzel már 21 hazai kulturális intézmény kötelezte el magát a fenntartható jövő mellett! Szakmai téren is jelentős előrelépés történt, ugyanis a Projekt ezentúl a Magyar Természetvédők Szövetségével, és a Greenpeace Magyarországgal is hivatalosan együttműködik.

A program a Miskolci Nemzeti Színházból indult el 2019-ben, azzal a céllal, hogy példaértékű összefogással közösen lehessen tenni a jövő (és a jelen) nézőiért.

Az öko-tudatos színházi társulás közös alapcélokat tűzött ki, mint a szemléletformálás, és a minél több zöld programban való részvétel; a környezettudatosság és nagyobb hatékonyság elérése az energetikai működésben, a hulladékkezelés és az üzemeltetés területén; a minél nagyobb arányú újrahasznosítás a művészeti kivitelezés során, valamint az együttműködés zöld szervezetekkel, és öko-tudatos cégekkel. Az összefogás további célja a jövőben közös zöld színházi programok megvalósítása, és egy fenntarthatósággal kapcsolatos állandó pályázati platform létrehozásának elősegítése.

Papp Endre színművész, a Jövő Nézőiért – Zöld Színház Projekt ötletgazdája és vezetője szerint „ebben a színházak számára is különösen kiszolgáltatott időszakban közel sem mindennapi, hogy a kulturális intézmények képesek erejükön felül egy számukra szokatlan területen is összefogni. A pandémia súlyos teherként telepedett mindannyiunk életére, de most lehetőségünk van arra, hogy az újrakezdést, az újraépítkezést már egy tudatosabb szemlélet mentén tegyük meg!

A szemléletformálás egy generációkon átívelő, és hosszú folyamat, ebben a Projekt tagjai tevékenyen szeretnének részt venni, nem csak elméleti szinten, hanem úttörőkként, valós cselekedetekkel és célzott fejlesztésekkel elérve a nagyobb öko-tudatosságot. - az új szakmai partnereink is ebben segítenek majd minket, még hitelesebbé téve a munkánkat.

A színházakat nem csak azért érdemes a fenntarthatóság útján elindítani, hogy költséghatékonyabban és ezzel is környezettudatosabban lehessen üzemeltetni őket, hanem mert közösségi terekként alkalmasak szemléletformáló előadások, programok és események rendezésére is, erősítve a kultúra köznevelési szerepét. A társulatok pedig a figyelem középpontjában képesek bizonyos ügyek támogatásával, vagy saját megnyilvánulásaikkal, tetteikkel hatékonyan közvetíteni a fontos üzeneteket és felhívni a figyelmet a mindannyiunk jövőjét érintő kérdésekre.

A Projekt résztvevőinek száma még közel sem teljes: a célunk, hogy minden hazai kulturális intézményben alapvetés legyen a környezettudatos gondolkodás!”

Az újonnan csatlakozott színházak és Zöld Nagyköveteik:

Szegedi Nemzeti Színház – Szilágyi Annamária
Itt És Most Társulat – Vízkelety Borbála
Weöres Sándor Színház – Csonka Szilvia, Nagy Cili, Szabó Róbert Endre, Németh Károly
Csokonai Színház – Tolnai Hella

A Jövő Nézőiért – Zöld Színház Projekt együttműködő intézményei:

Bartók Kamaraszínház, Budaörsi Latinovits Színház, Budapest Bábszínház, Centrál Színház, Csiky Gergely Színház Kaposvár, JURÁNYI Produkciós Közösségi Inkubátorház - Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület (FÜGE Produkció), Katona József Színház, Kultkikötő, Manna Produkció, Miskolci Nemzeti Színház, MU Színház, Örkény István Színház, Rózsavölgyi Szalon, Stúdió K Színház, Szentendrei Teátrum, Trafó Kortárs Művészetek Háza, Városmajori Szabadtéri Színpad

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője