2025. június 18., szerda - Levente

Jelentős változáson ment át a szakképzési rendszer. Az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) helyét most januártól a szakmajegyzék váltotta fel, és az eddigieknél kevesebb alapszakma közül lehet választani, a legtöbb képesítés pedig csak iskolai rendszerű képzésben – nappali vagy esti tagozaton – végezhető el.

A hideg időben nem mindig van kedve a családnak kimozdulni, ezért a bekuckózós napokra érdemes jó programokkal felkészülni. Ha már ráunnak a társasjátékokra, és csak pihennének, az alábbi műsorokkal a család minden tagja kikapcsolódhat és feltöltődhet. Jó szórakozást kívánunk!

Tartós hideg periódus köszöntött hazánkra, így az összes hóágyúzható síterepünkön megkezdhették a hógyártást. Jelenleg Eplény síterepén lehet síelni, de a következő napokban folyamatosan nyithat meg a többi síterep is.

Bár 2020 nem volt az utazók éve, remélhetőleg idén fordul a kocka és ismét szabadon útra kelhetünk. Addig pedig lehet tervezgetni és szálláshelyet nézni. De hova utazzunk 2021-ben? Az Airbnb most közzétette mely helyek számítanak a legnépszerűbbnek ebben az évben a keresési eredményeik alapján.

A Budapest Convention Bureau (BUD CB) folyamatosan monitorozza a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott, sokszor napról napra változó nemzetközi ki- és beutazási, illetve rendezvénytartási szabályozásokat, itt a legfrissebb összefoglalójuk a jelenleg érvényben lévő szabályozásokról.

Négycsillagos szállodát épít az Aquaticum Debrecen Kft. a debreceni Nagyerdőben, már megvannak a látványtervek is.

Január 8-ig még lehet jelentkezni a világ egyik legnagyobb turisztikai szakvásárára. Az ITB Berlint 2021. március 9–12. között első alkalommal rendezik meg online formában, melyre részvételi lehetőséget hirdet a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Egy kísérleti koncerten, ahova csak negatív antigén teszttel engedtek be nézőket, egyetlen résztvevő sem betegedett meg. A Primavera Sound, több barcelonai koncerthelyszín, kiadó és szponzor finanszírozta azt a kísérleti koncertet, amit december 12-én rendeztek a legendás Sala Apolóban.

A Magyar Borszakírók Köre ötödik alkalommal értékelte azokat a magyar termelők által készített száraz és félszáraz fehér- és vörösborokat, amelyeket a szakmai szervezet tagjai az elmúlt évben kóstolhattak.

Három kategóriában magyar szakembereket választottak egy szaklap szerint Európa legmeghatározóbb meetings industry szereplői közé. A szlovén MICE szaklap 6 éve minden évben elkészíti a szakma legbefolyásosabb szereplőinek a listáját. A 2020. december végi szavazáson több mint 2600 nemzetközi szakember adta le voksát az ágazat legmeghatározóbb jelöltjeire.

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit

More details
Nemzetközi Gitárfesztivál, 2025. június 22-28.

Nemzetközi Gitárfesztivál, 2025. június 22-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

More details
Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

More details
BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

More details
Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

More details
Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

More details
Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője