2025. november 14., péntek - Aliz

Az IHG Hotels & Resorts szállodalánc bejelentette, hogy megnyitja első magyarországi Kimpton szállodáját Budapesten, a Bem téren fejlesztett épületben, miután aláírták a szerződést a MAM Buda Project Kft.-vel, az épület tulajdonosával.

Egy családi kirándulás akkor igazán élvezetes, ha szülők és gyerekek egyaránt örömöt találnak benne. Az őszi erdő szépségeit és a kalandtúrák izgalmát ötvöző szurdoktúrák éppen ilyenek. Íme öt célpont, ahová egyszer mindenkinek el kell jutnia.

A Concorde 2003-as leállása óta nincs olyan repülőjárat, amely a hangsebesség feletti sebességgel, akár három óra alatt tenné meg a New York–London útvonalat. Több cég és az amerikai űrhajózási hivatal is komoly befektetésekkel igyekszik betölteni az űrt.

Több ezer honfitársunk lábát lehetne megmenteni az amputációtól odafigyeléssel és terápiával

Lezárult a 2021-es jubileumi 'Az Év Honlapja' pályázat nevezési időszaka. A versenyre idén rekordszámú nevezés érkezett. 331 honlap, applikáció, kreatív és technológiai megoldás, valamint digitális marketing kampány méretteti meg magát összesen 28 kategóriában.

A téli madáretetés az egyik leggyakoribb, és egyben legegyszerűbben végezhető madárvédelmi tevékenység, amely során néhány egyszerű szabályt kell csak betartanunk ahhoz, hogy a madármegfigyelés örömével gazdagodhassunk.

Az EMEA-jelentés becslése szerint mintegy 7 billió euróra lehet szükség ahhoz, hogy az európai épületeket úgy alakítsák át, hogy megfeleljenek a jövőbeli ESG-követelményeknek - értesült az OGH Hírügynökség.

A pekingi szervezők elmondták, hogy milyen feladatokat látnak el a közreműködő robotok a februári téli olimpián.

Magyarország egyik legszebb és legvarázslatosabb karácsonyi vásárát 2021. november 27. és december 24. között rendezik meg Egerben!

November 19. és december 17. között látható a Virtuózok V4+ komolyzenei tehetségkutató műsor a Duna Televízióban. A 2014-ben indult Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor hetedik évada öt ország, a visegrádi négyek mellett idén Horvátország részvételével valósul meg.

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

More details
Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

More details
BudaPets Design Market, 2025. november 15.

BudaPets Design Market, 2025. november 15.

More details
Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

More details
10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

More details
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

More details
Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

More details
Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője