2026. június 10., szerda - Margit

Turizmus

Világrekorder lesz a Sátoraljaújhelyen épülő Nemzeti Összetartozás Hídja

522

Az első előkészítési munkálatokkal elrajtolt a majdani világrekorder gyalogos híd kivitelezése Sátoraljaújhelyen, és a tervek szerint 2023-ban már átsétálhatunk rajta.

„A közbeszerzés lezajlott, megvan a kivitelező is. A munkaterületet a város átadta, és a tereprendezéssel tulajdonképpen már el is kezdődött a Nemzeti Összetartozás Hídjának az építése” – nyilatkozta Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere a Turizmus.com-nak.

A híd világrekorder attrakciója lesz a térségnek és Magyarországnak is.

A 700 méter hosszú gyalogos híd kategóriájában egyedülálló lesz: a város két pontját, a Várhegyet és a Szárhegyet köti majd össze 80 méter magasan, ráadásul nagyszerű látványt nyújt a Zemplén-hegység és a Felvidék irányába is.

A négymilliárd forintos beruházás a kormány által elfogadott Tokaj-Zemplén Fejlesztési Program keretében valósul meg, amelynek célja többek között a térség turisztikai vonzerejének növelése, biztosítva a fenntartható fejlődést és a régió népességmegtartó erejét. A teljes fejlesztési program keretében 2024-ig közel 150 milliárd forint forrás áll rendelkezésre az infrastruktúra, turisztikai szolgáltatások és települési szintű fejlesztések megvalósítására.

Mivel a programnak egyik fő célkitűzése a népességmegtartás, Szamosvölgyi Péter elmondása szerint a hídépítés százszázalékosan önkormányzati projekt. A hídnak az átadást követően is gondját viselik majd, a sátoraljaújhelyi vezetés vállalta az üzemeltetést is. Ahogy a polgármester mondja, fontos nekik, "hogy Sátoraljaújhelyen hány embernek tudunk munkahelyet biztosítani." Lapunk kérdésére a polgármester azt is elmondta, hogy tartani fogják a 2023-as átadási határidőt.

A Nemzeti Összetartozás Hídja a térség egyik fontos turisztikai pontján helyezkedik majd el és később a Zemplén Kalandpark része lesz.

„A szerkezet középső részén a tervek szerint üvegfelület fokozza majd az élményt.

A célállomás a Várhegy, mely Újhely várának romjait rejti. Ennek régészeti feltárása 2008-ban indult és jelenleg is folyamatban van. Ezen kívül a hegy lábánál működik a Rákóczi Szövetség nemzetközi tábora, amely kiemelt szerepet játszik az anyaország és az elszakadt területek kapcsolatának erősítésében” – írta közösségi oldalán a közelmúltban a projektről Wáberer György, a Tokaj-Borvidék Fejlesztési Tanácselnöke, Tokaj-Zemplén térségért felelős kormánybiztos, aki egyébként született sátoraljaújhelyi.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

More details
Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
Megjelent a legkisebbek krimije

Megjelent a legkisebbek krimije

More details
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

More details
Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

More details
Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője