2026. július 2., csütörtök - Ottó

Események

Új fellépőkkel bővül a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek kínálata

432

A C!RCA újcirkusztársulat, a WorldService Project, Villányi Dániel zongoraművész és Guessous Mesi is fellép az április 1-jén kezdődő Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Heteken - közölték a szervezők.

A C!RCA Sztravinszkij Tavaszi áldozat című művére koreografált produkciót mutat be a Müpában, a Dave Morecroft énekes-billentyűs vezette ötfős WorldService Project pedig az Opus Jazz Clubban ad koncertet. Villányi Dániel a Budapest Music Center színpadán Bartók és Prokofjev szonátáit egy-egy Bach-szvittel párosítva adja elő.

A Tiszta forrás című összművészeti produkció mások mellett Guessous Mesi, a Győri Balett és a Magyar Állami Népi Együttes közreműködésével az arab és a magyar zene kapcsolódásán keresztül mutatja be a bartóki életmű néhány jellegzetes darabját.

A Magyar Zene Házában megvalósuló Bartók 1914 című est pedig a komponista utolsó nagy erdélyi gyűjtőútjának állít emléket: a koncert házigazdája a térség népzenéjével foglalkozó Magos Együttes, vendégeik pedig Erdélyből, a Bartók által is meglátogatott román falvakból érkező adatközlők és a Nyárád menti székely települések zenéjét jól ismerő magyarpéterlaki zenészek, valamint Langer Ágnes és Fülei Balázs lesznek.

A Bartók Tavasz folyamatosan bővülő programjára, Branford Marsalis, Julia Fischer és a Rundfunk-Sinfonieorchester Berlin, Philippe Herreweghe és a Collegium Vocale Gent, Jaimie Branch, Uri Caine, Eötvös Péter, David Fray és a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjeire, a FrenÁk Társulat bemutatójára, Anthony Roth Costanzo áriakoncertjére, a Magyar Állami Népi Együttes premierjére, Ton Koopman és az Amsterdam Baroque Orchestra hangversenyére, a Batsheva Ensemble, a Recirquel és María Pagés előadásaira a jegyek már kaphatók.

További részletek és információk a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek eseményeiről a rendezvény hivatalos oldalán találhatók, zenei listákért, kulisszatitkokért, cikkekért pedig érdemes ellátogatni a fesztivál hivatalos blogjára.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője