2025. szeptember 11., csütörtök - Teodóra

Amitől félünk, arról nem beszélünk… lehetőleg. Hiszen ki az, aki szeret fájdalmas, szorongató témákat előhozni, újból megélni? Csak az, aki tudja: ez lehetőség arra, hogy megszabaduljunk a fájdalomtól. Erre pedig jó megoldás lehet a LélekGyorsSzerviz, ami akár 20 perc alatt is segítséget nyújthat a lelki problémákra.

Tedd emlékezetessé az idei szilvesztert. A Rudas fürdő idén első alkalommal különleges rendezvénnyel várja vendégeit 2021. december 31-én.

A Hévízi-tó vizét elvezető csatornában a szélhajtó küszök és bodorkák mellett olyan távoli tájakról származó halfajok is élnek, mint az egzotikus nevű jaguársügér vagy jukatáni fogasponty. Nem maguktól kerültek ide, és maguktól nem is fognak elmenni, ezért megpróbálják lehalászással csökkenteni az egyedszámukat.

Ha Pécs önkormányzata és a kormányzat folyamatban lévő tárgyalásai megállapodással zárulnak, akkor megvalósulhat a város szomszédságában lévő nemzetközi repülőtér fejlesztése - mondta Hoppál Péter, a város fideszes országgyűlési képviselője.

Sportági múzeum kialakításán dolgozik a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ). Az MKOSZ honlapja szerint a kosárlabdát a hazai megjelenésétől kezdve a napjainkig bemutató állandó kiállítás kurátora, Dobor Dezső a szövetség elnökségének keddi ülésén vázolta a terveket.

Ringató foglalkozásokon megismertetjük a kisgyermekes családokkal a zenei nevelés lehetőségeit.

Fellép a Cantores Ecclesiae Rézfúvósegyüttes, művészeti vezető: Kovács Zalán László tubaművész

Október első hétvégéjén nyitott meg Budapest legújabb szórakoztatóipari komplexuma, amire egyáltalán nem túlzás a komplexum szót használni.

Festmény, kollázs, zománcozott kutyaszőr, tárgyakba nyíló emlékek...December 13-ig látható a Létminimum Bázis közösségi kiállítótérben Erdély Jakab designer gondolatébresztő kiállítása.

A RaM Színház by Freelusion ünnepi élményprogrammal köszönti az Újévet. A színház január másodikán a Duna Szimfonikus Zenekar nagyszabású gálakoncertjével, eddig nem látott, egyedülálló látványvilágú összművészeti – fény és zene – produkcióval nyitja meg a 2022-es esztendőt, ezzel megalapozva a klasszikus zenei élményekben gazdag évkezdést.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője