2025. december 24., szerda - Ádám, Éva

Archívum

Nárciszünnep a kaposvári Rippl-Rónai-kertben, 2022. április 2.

1485

Tavaszköszöntő ünnepre várják április 2-án az egyik legszebb virág kedvelőit Rippl-Rónai József egykori otthonának kertjébe a festőóriásról elnevezett múzeum munkatársai.

Két év után ismét benépesül Kaposvár rómahegyi városrészének büszkesége, a Rippl-Rónai Emlékmúzeum látógatóközpontja és kertje, ahol minden korosztály eltölthet akár egy egész, művészeti kreativitást is fejlesztő napot.

Tizenötezer szál, élénksárga színű virág szolgál ismét élő díszletként a festő kaposvári otthona, a sokak által Róma-villaként emlegetett ikonikus emlékház előtt sorra kerülő eseményekhez, ahol ezúttal is a művészeteké lesz a főszerep.

A látogatókat Rippl-Rónai korabeli ruhadivatot viselő fiatal hölgyek fogadják,

a Compass Egyesület munkatársai és önkéntesei, valamint a város Zichy Mihály Szakképző Intézetének diákjai már túl vannak az első ruhapróbákon.

narciszunnep2

Kézműves foglalkozások várják a fiatalokat, akik többek közt pacsmag élményfestésben, nemezezésben, agyagozásban és selyemfestésben mérethetik meg ügyességüket. A legkisebbeket játékos gyermekprogramok várják, a férfiak pálinkamustrára lesznek hivatalosak, a nyugdíjas asszonyok palacsintával kínálják majd a látogatókat, de lesz oldtimer-kiállítás és fotószínház is.

A korábbi években tartott nárciszünnepeknek alkalmanként csaknem hármezer látogatója volt, a megyei hatáskörű Rippl-Rónai Múzeum munkatársai a jövő szombati eseményre is több ezer látogatót várnak.

Az érdeklődőket délelőtt 10 órától este 6-ig Kaposvár belvárosától ingyenes kisvonat szállítja a Rómahegyre, ahol a nárciszünnepi programokban való részvételért sem kell fizetni.

A Kaposvárott született Rippl-Rónai József a magyar festészet legelső modern művésze. A 19. század végén a Párizsban élő Munkácsy Mihály tanítványa volt, majd szakítva mesterével a „polgári normák elleni lázadók között” az úgynevezett Nabis-csoportban vált stílusújító festő- és iparművésszé. Az 1861-ben született és 1927-ben elhunyt alkotónak 1908-tól haláláig a kaposvári Róma-villa volt az otthona.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője