2026. július 3., péntek - Kornél

Archívum

Egy hétig alkothatunk, kézműveskedhetünk Nádudvartól Zalaszombatfáig

608

Egy héten át több mint negyven település népművészeti műhelyei nyílnak meg a látogatók előtt, a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák Országos Hete részeként az érdeklődők szombat és április 3. között országszerte megismerkedhetnek a népi kézművesség különböző területeivel.

Az Európai Művészet és Kézművesség Napjai (JEMA) nemzetközi rendezvényhez csatlakozva kilencedik alkalommal rendezik meg a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák Országos Hetét, melyre a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt várják.

A rangos nemzetközi programhoz több mint negyven település alkotóházai, kézművesműhelyei és műhelygalériái csatlakoztak többek között Nyíregyházán, Nádudvaron, Zircen, valamint Zalaszombatfán.

Mint írják, a sokszínű és egyedi programkínálattal, valamint a hagyományos kézművesség értékeinek bemutatásával a szervezők célja az alkotóműhelyek és az ott dolgozó mesterek továbbörökítő munkájának ismertebbé tétele, ezáltal népi kézműves örökségünk minél szélesebb körben való bemutatása.

Az országos rendezvényen az érdeklődők kipróbálhatják egyebek mellett a különböző tájegységek hímzéseit, a vertcsipke- és szűrrátétkészítést, a nemezelést, a bőrművességet, a kékfestést, a gyöngyékszer-készítést, a fazekasságot, valamint a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó hagyományt, a tojásírást és tojáspatkolást.

Az egyes helyszíneken kiállításokkal, előadásokkal, mesterségbemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, népi játékokkal, élőszavas mesemondással és népi gasztronómiához köthető programokkal is várják az érdeklődőket.

A rendezvényt a Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesülete a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Hagyományok Háza partnerségével valósítja meg.

Bővebb információk az eseményről a ahazak.hu, valamint a nesz.hu weboldalakon találhatók.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details