2025. november 14., péntek - Aliz

A FILMIO-n érhető el először audionarrációs kísérettel hét remek magyar film, köztük az Oscar-jelölt Testről és lélekről, a legendás Macskafogó rajzfilm és a közönségkedvenc Kincsem.

Június 1-től a külföldi útvonalainak visszatérésével hetente négy járattal ismét közlekedik Kijev és Budapest között a Ukraine International Airlines (UIA) - írja az AIRportal.hu.

Máté Péter 2021. február 4.-én ünnepelné 75.-ik születésnapját.

Az ötcsillagos pesti hotelben a hosszú borús hónapok után a Valentin-nap hónapját, azaz egész februárt, vidám, jókedvű, romantikus eseményeknek szentelik.

A művészet templomai sorozat következő epizódjában Frida Kahlo sokrétű személyiségét ismerhetjük meg többféle nézőpontból: a kortárs feminizmus forradalmian úttörő művészét, és a mögötte rejlő embert, aki saját megkínzott testének és viharos kapcsolatainak foglya volt.

A heves játékba feledkezett pocok testvérek egyszer csak arra eszmélnek, hogy borzasztóan eltévedtek, távol az otthont adó pocok dobtól. Kalandos hazafelé vezető út veszi kezdetét, ami átszeli az erdőt, mezőt, vizeket, miközben találkoznak az ott élő állatokkal és az ember nyomaival is.

Bármerre járjak is, a helyet, a kultúrát, az arcokat, a pillanatokat már örökre viszem tovább magammal. Az élmények velem jönnek, épp úgy, ahogy a múltat is magunkkal visszük. Ami ma a jelenem, holnap a múltammá válik. De melyik másodperc az, mely a kettőt elválasztja?

A település minden évben lehetőséget ad a böllérfesztnek, amelyre minden érdeklődőt ezúttal is várnak. A rendezvényen böllércsapatok mérhetik össze tudásukat, emellett a vendégek házias ételeket vásárolhatnak.

Az 1956-os forradalom és a rendszerváltoztatás idején példaértékű szerepet vállalt magyar cigányság hőseit bemutató vándorkiállítást indít a Terror Háza Múzeumot fenntartó Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány a Roma Kapcsolatokért Felelős Kormánybiztossággal közösen.

Ebben a hónapban sem maradnak programok nélkül azok, akik Balatonlellére látogatnak. Február 5-én rendezik meg a GasztroFarsangot a lellei rendezvénytéren, tucatnyi balatoni vendéglátó részvételével, később pedig a HidegenLégió Téli Vitorlástúra és a Farsangi Regatta várja a vitorlázni vágyókat.

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

More details
Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

More details
BudaPets Design Market, 2025. november 15.

BudaPets Design Market, 2025. november 15.

More details
Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

More details
10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

More details
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

More details
Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

More details
Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője