2024. október 8., kedd - Koppány

Turizmus

Új büfé, szálláshely és kerékpáros pont nyílt Dömörkapunál

418

A nagy múltú kirándulóhely, Dömörkapu néhány épülete a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program 45 millió forintos támogatásának köszönhetően újult meg nemcsak megjelenésében, hanem funkciójában is.

Dömörkapu Szentendrétől nyugatra, a Pilisi Parkerdő területén elhelyezkedő történelmi múltú kirándulóhely. A terület a város határától alig néhány kilométerre helyezkedik el, mélyen az erdőben, vízesésekkel és más természeti látványosságokkal körülölelve.

A hely a múlt század eleje óta kedvelt célpontja a gyalogos turizmusnak, innen érhető el a Parkerdő több kiemelt látványossága is. Az elmúlt évtizedekben a biciklis turizmusnak talán még inkább kedvelt célpontja lett, mivel ezen az útvonalon keresztül érhető el az összes olyan fontosabb kerékpáros célpont, mint például Visegrád, vagy a Dunakanyar Dobogókő, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló irányában. Azonban 2018-ra az itt található épületek többsége életveszélyes állapotba került, azok már képtelenek voltak kiszolgálni az egyre növekvő igényeket, turisztikai célkitűzéseket.

Ezért vált szükségessé egy erdei központ létrehozása, amely több szálláshely, egy kerékpáros tároló és javítóműhely, valamint egy erdei játszótér kialakítását jelentette.

Ezenfelül teljes rekonstrukción esett át a turistabüfé, valamint a mosdók, mellékhelyiségek is.

A két hajdani lakás 2x2 szobás, összesen 8-8 fő befogadására alkalmas apartmanná alakult át úgy, hogy közben az eredeti funkcionális rendet is visszaállították.

Ennek köszönhetően a szobák külön-külön is kiadhatók, hiszen megszűnt a lakóterek közötti átjárás.

Az északi oldalra került az egyedi belsőépítészeti tervek alapján megújult konyha és vizesblokk, az apartmanok előtt található fedett teraszok pedig kinyitható verandaként születtek újjá, ahol a vízvételi lehetőség kialakítása révén akár grillezni is lehet. A belső, eredeti nyílászárókat felújították, de minden egyéb burkolatot (padló, fal és mennyezet) az eredeti anyagok figyelembe vételével újítottak meg.

Az ide érkező kirándulókat, kerékpárosokat számos turisztikai, közösségi- és családi program várja. Érdeklődéstől függően szervezett gyalogtúrák, futóversenyek, illetve kerékpáros rendezvények csalogatják a nagyérdeműt.

A programok sorát színesíti például a Gurul kerékpáros fesztivál, a különböző gyógynövény- és gombatúrák, a közösségi szemétszedés és erdőtisztítás, de évről évre egyre sikeresebb az Örökbefogadó Nap is, amelyen örökbefogadó családok találkozhatnak egymással.

A fentieken túl a gyerekeket erdei gyerekjátszótér, a felnőtteket pedig erdei mozi, koncertek, ötritmus tánc, irodalmi és zenés estek várják.

Hosszú távú cél, hogy egy olyan turisztikai komplexum jöjjön itt létre, amely a forgalmat és az ide látogatók igényeit teljes mértékben ki tudja szolgálni. Tervben van további szálláshelyek biztosítása, egy nagyobb közösségi tér létrehozása, ahol a programokat rossz idő esetén is meg lehet tartani, valamint a patak közvetlen közelségét kihasználva egyedi fürdési élményt kínálni szaunaházzal, patakmedencével, vízeséssel. Ezen felül a további épületek felújításával lovasturisztikai megállópontot is szeretnének itt kialakítani.

Fontos küldetés továbbá Dömörkapu történelmi múltjának megőrzése a kőbánya és az egykor itt élő emberek mindennapjainak bemutatásával.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Ingyen szerszámkészlettel, BETA műhelyberendezést!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Október 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Kiállítás, konferencia és mérnökhallgatói verseny: TECHTOGETHER+

Kiállítás, konferencia és mérnökhallgatói verseny: TECHTOGETHER+

More details
Kürtőskalács Fesztivál az Állatkertben, 2024. október 11-13.

Kürtőskalács Fesztivál az Állatkertben, 2024. október 11-13.

More details
Édes Napok, 2024. október 11-13.

Édes Napok, 2024. október 11-13.

More details
Budapest Design Week, 2024. október 10-20.

Budapest Design Week, 2024. október 10-20.

More details
Margó Irodalmi Fesztivál, 2024. október 10-13.

Margó Irodalmi Fesztivál, 2024. október 10-13.

More details
Whisky Show, 2024. október 26-27.

Whisky Show, 2024. október 26-27.

More details
Gombaünnep Diósjenőn, 2024. október 20.

Gombaünnep Diósjenőn, 2024. október 20.

More details
Szarvasgomba fesztivál, 2024. október 20.

Szarvasgomba fesztivál, 2024. október 20.

More details
Orsolya-napi vásár Kőszegen, 2024. október 19-20.

Orsolya-napi vásár Kőszegen, 2024. október 19-20.

More details