2026. május 24., vasárnap - Eszter

Biztos sokunkban merült már fel a kérdés, főleg egy külföldi látogatás során. A Revolut Magyarországon is elérhető banki szolgáltatás, amely az utóbbi időszakban egyre nagyobb népszerűségnek örvendett a hazai felhasználók körében is. A telefonos applikáción keresztül elérhető szolgáltatás lehetővé teszi ügyfelei számára például a költségmentes valutaváltást, de számos más előnnyel járhat egy virtuális tárca fenntartása. A következőkben összeszedtük, mit érdemes tudni a Revolut kártyáról és mire érdemes odafigyelni.

A Revolut koncepciója

Ha még nem lenne ismerős, mi is az a Revolut, akkor néhány mondatban elmagyarázzuk. A Revolut egy úgynevezett FinTech vállalat, vagyis egy innovatív és korszerű banki szolgáltatást nyújtó cég, amely teljes egészében felforgatta, sőt, forradalmasította a hagyományos pénzügyi szektort. A cégnek ma már több mint 15 millió magán, valamint fél milliónál is több üzleti partnere van, a szolgáltatás pedig közel 40 országban igénybe vehető. Fontos megjegyezni, hogy a cég alapvetően nem él a bankintézetek által beszedett díjakkal, jutalékokkal, sőt, a virtuális tárcával olyan előnyökre is szert tehetünk, amelyek ezelőtt nem léteztek sem a nemzetközi, sem a hazai pénzügyi piacon. A vállalat célja az indulást követően abban állt, hogy a hagyományos bankok által megállapított magas tranzakciós költségeket csökkentse, majd eltörölje, de ma már széles szolgáltatás palettát kínál a felhasználók számára.

Milyen szolgáltatások érhetők el a Revoluttal?

A telefonos applikáció segítségével ma már többek között olyan pénzügyi szolgáltatások érhetők el, mint például a költségmentes számlavezetés, a már említett díjmentes valutaváltás, de ezek mellett elérhető még a prepaid betéti kártya, pénzátutalás bankközi árfolyamon, de jutalékmentes tőzsdei kereskedésre, valamint kriptodeviza vásárlásra is lehetőséget biztosít a virtuális pénztárca.

A köznyelvben találkozhatunk a vállalat által létrehozott app révén az applikációbank elnevezéssel is, hiszen az alkalmazás nem csak virtuális pénztárcaként, hanem folyószámlaként is funkcionál. A virtuális számla lehetőséget biztosít arra, hogy akár 30 féle különböző pénznemben tartsuk a pénzünket. Az applikáció mellett a cég fizikai bankkártyát is biztosít ügyfeleinek, amelyet szintén költségektől mentesen lehet igénybe venni.

Ezért jó, ha van Revolutod

A 21. századi, innovatív és kényelmes banki megoldások mellett a Revolut még néhány előnnyel kecsegtet ügyfelei számára. E banki megoldás nem csak a magas banki költségektől kíméli meg a felhasználókat, hanem a hosszas és körülményes számlanyitási procedúrától is, de nem kell attól sem tartanunk, hogy az elindított tranzakció csak néhány nap múlva érjen célba. Emellett díjmentes külföldi fizetést, valutaváltást és pénzutalást is biztosít a szolgáltatás, de segítségével az összes pénzügyünket egy helyen kezelhetjük és rendszerezhetjük, ezáltal egy hatékony megtakarítási lehetőséget is kihasználva.

| Forrás: Creditline.hu

A múzeum 2022. december 29-én ismét megrendezi a hazai Star Wars-rajongók egyik kedvenc eseményét.

Jövő áprilistól három hónapon át tart majd a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia, amelyre mintegy 35 ország csaknem 200 társulata érkezik Magyarországra.

Sokan sokféle módszerrel kísérleteznek, hogy elsajátítsák az angol nyelvet. Ezek közt akadnak szuperhatékonyak és kevésbé eredményesek is. A filmnézés kényelmes megoldásnak tűnik, hiszen egy szórakoztató tartalom mellé rendeljük a nyelvleckét. De vajon tényeg hasznos? Erről kérdeztük a szakértőket.

Made in Pécs Fesztivál – A pécsi zenekarok fesztiválja.

December 28-án táncolva mozoghatjuk le a karácsonyi lakomát és fergeteges bulival készülhetünk fel a pár nappal későbbi szilveszteri mulatságra, ugyanis megrendezik az I. Pécsi Sváb Zenei Fesztivált a pécsi Expo Centerben. November 30-ig elővételes jegyeket válthatunk, kedvezményes áron – hívta fel a figyelmet közleményében a Baranyai Német Önkormányzatok Szövetsége (BNÖSZ). 

Mesebeli környezetben, jacuzzival és panorámaablakokkal épül a Csele-patak és a Duna találkozásánál Mohács első luxus vendégháza. Speiser Gábor és Speiser-Schell Zsanett ötletgazdák olyan helyet álmodtak meg, ahol a párok visszatalálhatnak egymáshoz.

Négy napig - 2023. április 13. és 16. között - Veszprém nemcsak Európa Kulturális, hanem a blues fővárosa is lesz. A régió eddigi legnagyobb blues fesztiválján világsztárok és a hazai blues-roots közösség legismertebb előadói váltják egymást a Hangvilla, az Expresszó és a Papírkutya színpadain.

Vannak dolgok, melyeket nem hagyhatsz ki az életedből! Az első csók, az első szerelem, az első önálló kereset, és a X. Magyar Marketing Fesztivál!

Nincs még egy olyan társasjáték a piacon, ami olyan magas színvonalon ötvözi az ügyességet, a szerencsét és a stratégiát, mint a Footballiser. Horváth Miklós, a száz százalékban magyar gyártmányú és fejlesztésű interaktív játék ötletgazdája elmondta, több mint ezer verziót teszteltek, mire eljutottak a végleges prototípusig.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője