2025. október 21., kedd - Orsolya

Események

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

631

A tanévkezdéssel sok izgalom és még több feladat elé néznek a fiatalok. A napi rutin és a tanulás mellett azonban ne feledkezzünk meg a tartalmas feltöltődésről sem, hiszen a felvillanyozó és inspiráló élmények teszik a gyerekkort igazán felejthetetlenné. A Müpa ebben az évadban is rengeteg különleges programmal készül számukra – babáktól a kamaszokig. Mutatjuk, miből érdemes válogatni a hidegebb hónapokban. 

Ahány korosztály, annyi lehetőség. Akár a szórakozás, akár a klasszikus zenével, előadó-művészetekkel való ismerkedés a cél, a Müpában garantáltan talál az érdeklődő ideális gyerek- vagy ifjúsági programot. Számos népszerű sorozat tér vissza ősszel, köztük a februárban debütált, azóta sokak kedvencévé vált Hangvár – Építsünk zenét, ami a 8-14 éveseknek mesél játékosan a zene építőköveinek működéséről. Sőnfeld Mátyás vezetésével és az Era Nova Quartet közreműködésével szeptember 20-án a Duó, trió, kvartett kerül fókuszba, az október 4-i Kamara és szóló című előadáson pedig az is kiderül, minden hangszer alkalmas-e arra, hogy szólót játsszon. A november 15-i alkalom is igencsak izgalmasnak ígérkezik: itt élőben tapasztalhatják meg a gyerekek, hogy miben más egy klasszikus vonósnégyes és egy jazzkvartett, illetve mi történik, ha zeneművet cserélnek. Karácsony előtt pár nappal, december 20-án pedig a szimfonikus zenekaré lesz a főszerep, akárcsak a 8-16 éveseket megszólító, komplex zenei élményt kínáló, zeneművészek által moderált Matinékoncertek tematikus hangversenysorozatának alkalmain. Ebben az évadban is különböző nemzetek muzsikáiról mesél az Európa ízei című sorozatban a Nemzeti Filharmonikus Zenekar: október 19-én rendhagyó Angol teazsúrra várják az iskolásokat Purcell, Britten és Elgar műveivel. Aki pedig inkább egy jó Német menüre vágyik, az november 16-án Mendelssohn, Beethoven és Wagner zenéjébe kóstolhat bele Szélpál Szilveszter szórakoztató kommentárjaival fűszerezve.

A kicsit fiatalabbak sem maradnak lebilincselő programok nélkül: az 5-10 éves gyerekek a sípok birodalmában barangolhatnak a november 16-án és december 7-én délután két-két alkalommal megrendezett Családi OrgonaExpedíción. A látványos vetítéssel, népszerű orgonaművekkel és virtuóz improvizációkkal kísért bemutatón a nézők a játszóasztal közelében, a színpadon foglalhatnak helyet, ahova Fassang László, a Müpa rezidens orgonistája a közönség bevonásával valóságos zenei játszóteret varázsol.

A Müpa óvodás-kisiskolás korúaknak szóló sorozata, a Minimatiné zenés, verses, dramatikus előadásokkal teszi még izgalmasabbá az őszt. Október 11-én Bognár Szilvi népdalénekes Lepedőcske, párnocska című interaktív gyerekműsora nevetéssel, tréfás dalokkal, csúfolódós játékokkal hív zenei bolondozásra. Jókedvben a Góbi Rita Társulat Hacukaland című táncos öltözőshow-ján sem lesz hiány: október 25-én a bohókás főhős a gardróbban található összes ruhadarab szokatlan felhasználási módjaival ismerkedik, az előadást pedig közös tánc zárja. Aki inkább a hangszerekre kíváncsi, november 8-án az Ethnosound vezetésével magával ragadó élménydoboláson vezetheti le fölös energiáit: az interaktív dobshow-n a dzsembét, a cajónt és a derbukát lehet majd kipróbálni. A bábrajongók is igazi ínyencségnek örülhetnek: Jill Tomlinson világsikerű meséje, A földimalac, aki semmiben sem volt biztos a szombathelyi Mesebolt Bábszínház és a zalaegerszegi Griff Bábszínház közös előadásában elevenedik meg november 22-én az Üvegteremben. Mikulás napján, december 6-án pedig nem más, mint a Fonogram-díjas Bíró Eszter segít az ünnepekre hangolódni sok-sok játékkal és fülbemászó dallamokkal, emellett az idő múlása, a betűk jelentése és a világ érdekességei is szóba kerülnek Adventi kalandok című interaktív családi műsorában.

Folytatódik az intézmény talán egyik legnépszerűbb és ingyenes gyerekprogramja, a vasárnaponként zajló Cifra Palota, ahol interaktív mese- és táncelőadások, illetve koncertek mellett számtalan kreatív, képzőművészeti és készségfejlesztő foglalkozás várja a család apraja-nagyját. A legkisebbek a Babakoncerteken ismerkedhetnek az élő zenével, a Ringatón pedig a népdalok és mondókák világát fedezhetik fel. A 1,5-3 éveseknek szóló Tesz-vesz muzsika és a 3-7 éveseket megszólító Tesz-vesz óvoda foglalkozásai hétköznapi tárgyak kreatív felhasználásával motiválnak zenei felfedezésre, az 5-9 éveseknek megálmodott Zenebonán pedig a hangszerekkel lehet közelebbi ismeretségbe kerülni.

A MUS-E zenés foglalkozásain különböző művészeti ágakkal találkoznak a 6-10 éves gyerekek, a Hetedhét táncház sorozatában pedig a legkiválóbb muzsikusok, hagyományőrző hangszeres mesterek és táncmesterek segítségével tehetik meg első tánclépéseiket (ajánlott korhatár: 5-12 év). Kifejezetten iskolás csoportokat vár az interaktív Zenés tízórai és a Hangulat Junior, továbbá az Iskoláskoncertek és a gimnáziumi irodalmi tananyaghoz kapcsolódó Literárium Junior is.

A Müpa családi és ifjúsági programjairól további részleteket a Müpa oldalán olvashat >

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA új generációs csavarozók!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Lampion Fesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Lampion Fesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben

More details
Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

More details
MICE Business Day, 2025. október 22.

MICE Business Day, 2025. október 22.

More details
MondoCon, 2025. október 25-26.

MondoCon, 2025. október 25-26.

More details
Science Expo, 2025. október 28–30.

Science Expo, 2025. október 28–30.

More details
Shanghai Vásár Magyarországon – Szakkiállítás, 2025. október 30–31.

Shanghai Vásár Magyarországon – Szakkiállítás, 2025. október 30–31.

More details
Meghosszabbított nyitvatartás: Frida Kahlo immerzív kiállítás 2025. december 7-ig

Meghosszabbított nyitvatartás: Frida Kahlo immerzív kiállítás 2025. december 7-ig

More details
Csabai Kolbászfesztivál, 2025. október 23-26.

Csabai Kolbászfesztivál, 2025. október 23-26.

More details
Elsőként az Art Marketen láthatóak a szecesszió korszakos üvegművészének munkái

Elsőként az Art Marketen láthatóak a szecesszió korszakos üvegművészének munkái

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője