2026. július 2., csütörtök - Ottó

Turizmus

Új luxushajók kötnek ki Budapesten 2027-től

2162

Két új hajóval indít járatokat a Dunán és a Rajnán a Celebrity Cruises 2027-től. Az úticélok között Budapest, Bécs, Pozsony, Nürnberg és Amszterdam is szerepel. A vállalat közlése szerint a hajók kialakítása a korábbi tengerjárók dizájnját idézi, de a folyami környezethez igazítva. A tervek között városnéző és ünnepi programok is szerepelnek. Laura Hodges Bethge, a társaság elnöke szerint a céljuk, hogy a lehető legközelebb vigyék az utasokat a látványosságokhoz. A magyar utasok számára Budapest, mint kiindulópont is elérhető lesz.

A Celebrity Cruises 2027-től folyami hajóutakat is kínál, még pedig Európa két híres folyóján, a Dunán és a Rajnán. Új hajóik, a Celebrity Compass és a Celebrity Seeker a tengerjárókról ismert Edge-széria dizájnját hozzák a kontinens belvizeire, melyekre a nyitott fedélzetek, tágas kabinok és változatos gasztronómia a jellemző.

„A Celebrity River Cruises hajói a leginnovatívabb közlekedési eszközök a folyókon, melyeken több hely van a kikapcsolódásra és még közelebb hozza az utasokat a célpontokhoz” – mondta Laura Hodges Bethge, a Celebrity Cruises elnöke. Hozzátette: a hajók kialakítása szabadalmi oltalom alatt áll, és céljuk, hogy a lehető legzökkenőmentesebb élményt nyújtsák a vendégeknek.

Budapest mellett Bécs és a Wachau

A dunai programok Budapestet különleges fényben mutatják meg: az utasok éjszakára is a városban maradnak, így átélhetik a főváros esti hangulatát is. A hajók azonban nemcsak itt állnak meg. Bécs klasszikus kávéházai és koncerttermei, valamint a Wachau-völgy UNESCO világörökségi borvidéke is a megálló helyek között van. A Pozsonyban tett séta pedig közép-európai kitekintést ad a vendégeknek.

„A dunai utak vonzereje, hogy rövid időn belül három európai fővárost és számos kulturális látnivalót fel lehet fedezni. A magyar utasoknak ez különösen kényelmes, hiszen akár Budapestről is becsatlakozhatnak” – hangsúlyozta Szabados Zita, a Tengerjáró.hu utazási szakértője.

Német karácsony, holland szilveszter

A téli szezonban a Rajna- és Duna-útvonalak is ünnepi színt kapnak. Nürnberg és Regensburg karácsonyi vásárai, a bécsi adventi fények és a pozsonyi óváros ünnepi díszei teszik varázslatossá a hajóutakat. A Rajnán Amszterdam szilveszteri programjai és a Rajna-vidék várai kínálnak felejthetetlen élményt.

Szabados Zita szerint a magyar utazóknak ezek a programok is vonzóak lehetnek: „Egy folyami hajóúton akár több vásár is bejárható anélkül, hogy szállodát kellene váltani. Ez az, ami igazán különlegessé teszi az ünnepi menetrendeket.”

Prémium élmény a fedélzeten

A két hajó koncepciója a szabadtéri életérzés köré épül. A folyó fölé nyúló étkezőpodok, a végtelenített medence és a körbejárható felső fedélzet biztosítják, hogy a táj mindig a középpontban maradjon. A kabinokban a márka védjegyének számító Infinite Balcony hozza be a folyót a szobába, a suite-utazóknak pedig személyes inasszolgáltatás is jár.

A gasztronómiai kínálatban nyolc étterem és bár szerepel, köztük a Celebrity kedvencei, a Martini Bar és a Café Al Bacio. A menük régióról régióra változnak, és a vendégek a folyami piacon egyedülálló módon 0–24 órás étkezési lehetőséget is kapnak.

A 2027-es utakra már most elindult a Priority Booking Access: 500 dolláros, teljesen visszatéríthető előleggel lehet kabint igényelni. A részletek az rccl.hu weboldalon érhetők el magyar nyelven.

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője