2025. augusztus 23., szombat - Bence

A Budapest FotóFesztivál ismét izgalmas nemzetközi sztárkiállítással, kortárs hazai körképpel, a fővárosi múzeumok és galériák, valamint a nemzetközi kultúrintézetek fotókiállításaival várja a látogatókat.

A MOST FESZT 2025 programját igyekeztünk úgy összeállítani, hogy ugyanolyan színes legyen művészi értelemben, amilyen az évadunk. A fesztivál előadásainak válogatásakor soha nem akarunk megfelelni semmilyen trendnek, nincsenek előzetes elvárásaink sem a monodrámák, sem a stúdiószínházi produkciók mondanivalójával kapcsolatban. Ha úgy tetszik, nem tematizáljuk előre a fesztivál programját.

A ma már országosan legnagyobb, ingyenesen látogatható komolyzenei programsorozat az 1685. március 21-én született géniusz, Johann Sebastian Bachról elnevezett Bach Mindenkinek Fesztivál március 31-ig tartja nyitva kapuit.

Balfon ismét megrendezik a Medvehagyma fesztivált, ahol nemcsak programokkal várják a résztvevőket, hanem a legkülönlegesebb és legfinomabb ételekkel is, amik a szezonális vadnövénnyel készülnek. Az esemény célja a medvehagyma, mint gyógynövény kultúrájának megújítása.

Magyar hagyományos édességek, gasztronómiai ínyencségek, változatos színpadi produkciók a Berekfürdői Tavaszi Édes Fesztiválon 2025. március 29-én a Rendezvénytéren.

Debrecen is a húrokba csap! 4. alkalommal rendezik meg a Made in Debrecen Fesztivált, melynek keretében 2025. március 29-én több helyszínen várják koncertek a közönséget.

Aki lépést akar tartani a rohamosan változó környezettel, a mindennapi kihívásokkal, annak nem elég egyetlen területet ismernie. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a természethez és a hagyományos túlélési készségekhez való visszatalálás kulcsfontosságú lehet a jövő generációi számára. Az Életrevaló Gyerekmegőrző Völgy célja is az, hogy a gyerekek olyan ismereteket sajátítsanak el, amelyek nemcsak önállóbbá, hanem magabiztosabbá is teszik őket.

A megfelelő bébiszitter kiválasztása nem egy egyszerű döntés, inkább egy hosszabb folyamat, amelyre időt és energiát kell szánni. Szülőként az egyik legnagyobb kihívás, hogy olyan embert találjunk, akire nyugodt szívvel rábízhatjuk gyermekünket, hiszen nemcsak a gyermekünk fizikai, hanem a lelki biztonsága is kulcsfontosságú. De hogyan érdemes nekivágni a keresésnek, és mire figyeljünk a kiválasztásnál?

Lépj be egy olyan szakmai környezetbe, ahol vezető iparági szereplők és előremutató megoldások találkoznak. Valós példák, gyakorlati megoldások és értékes kapcsolatépítés – mindez egy inspiráló reggeli keretében.

Április végén újra összegyűlik az ingatlanszakma krémje Budapesten: 2025. április 30-án a Várkert Bazár ad otthont Az Év Irodája Konferencia és Díjátadó nagyszabású eseményének. A rendezvény évek óta a hazai irodapiac egyik legkiemelkedőbb szakmai és társasági találkozója, ahol egyszerre kap szerepet a tudásmegosztás, a kapcsolatépítés és az ünneplés.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője