2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Archívum

Art Weekend Budapest, 2025. november 28-30.

746

Évről évre rekordot dönt a csatlakozó intézményi kiállítóterek, kortárs galériák, műtermek és alternatív kiállítóterek száma az Art Weekend Budapesten (AWB). Már közel 40 művészeti helyszín jelezte csatlakozását, ebből 16 helyszín – köztük egy pécsi kiállítótér – első alkalommal vesz részt az eseménysorozaton. Az immár harmadik éve megrendezett, ingyenes programsorozat idén is Advent első hétvégéjén, 2025. november 28-30. között várja a kortárs művészet szerelmeseit és a művészetek iránt érdeklődő látogatókat.

A háromnapos, ingyenes esemény ideje alatt a programhoz csatlakozó intézményi kiállítóterek, kortárs galériák, műtermek és alternatív kiállítóterek nyitják meg kapuikat a nagyközönség előtt. A szervezett másfél-kétórás „túrák” péntektől vasárnapig, előre meghirdetett időpontokban, különböző útvonalakon indulnak, a résztvevők három-négy, egymáshoz közeli kiállítás minitárlatvezetésein vehetnek részt. A séták vezetői között idén is több ismert személyiség lesz, akik más művészeti ágakból, vagy éppen az üzleti életből érkezve kapcsolódnak az aktuális túraútvonal kiállításaihoz. A szervezők külön sétákat dedikálnak a fiatal, 14-20 éves korosztály részére is.

Az idei év újdonsága, hogy vállalati gyűjtemények is bemutatkoznak. Először érkezik Magyarországra a STRABAG ART gyűjteményéből összeállított kurátori válogatás, amelyet az érdeklődők az AWB központi kiállításán a Bródy House-ban nézhetnek meg. A KPMG szintén megnyitja kapuit a nagyközönség előtt, és a gyűjteményéből összeállított kiállítási anyag is megtekinthető lesz AWB ideje alatt a KPMG székházában.

Különleges programnak ígérkezik a Colourful Noise – video art show, amelyet az artis-led kollektíva két alapító tagja, Járai Anna és partnere Joseph Penn keltett életre. A Colourful Noise – video art show-ra kiírt nemzetközi pályázatra közel 800 pályamunka érkezett az ezekből kiválasztott shortlistet november 29-én, szombat este a Pikszis Kultúrpontban tekinthetik meg az érdeklődők. A pályázat témája az AWB idei központi, „Látni és látva lenni” tematikájára reflektálva a válogatás a látás és érzékelés élményeit járja körbe, a műfaji és tartalmi sokszínűséget előtérbe helyezve. A magyar és külföldi művészek bátor, sok esetben társadalomkritikus alkotásait most először mutatják be a közönségnek.

Az AWB 2024-ben csatlakozott az Európa vezető művészeti eseményeit összefogó The Spider hálózathoz, így az eseményt már nemzetközi szinten is jegyzik. A tudásmegosztás és a hálózathoz való kapcsolódás jegyében 2025-ben az AWB kiemelt meghívott vendége a Prága Art Week (PAW) főszervezője, Lenka Bakes.

Az esemény szervezői továbbra is várják elkötelezett, művészetet kedvelő önkéntesek jelentkezését, akik segítik a szervezést, és a művészeti sétákon önkéntesek kísérik a csoportokat. Az AWB önkéntes programját a VAP platform biztosítja, a csatlakozás a fiatalok számára kiváló lehetőséget jelent gyakorlati tapasztalat megszerzésére is.

https://www.artnesz.hu/art-weekend-budapest/ 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője