2026. május 24., vasárnap - Eszter

Csaknem negyven kortárs és klasszikus galéria, aukciósház és műtárgykereskedő részvételével rendezik meg az 5. Art and Antique művészeti vásárt március 2. és 5. között a Bálna Budapest Rendezvényközpontban.

A bringás vándortáborok sikerén felbuzdulva idén először háromnapos kerékpáros osztálykirándulásokat is meghirdetett a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A kezdeményezés célja, hogy a gyerekek ne csak buszozzanak az iskolák által szervezett túrák nagy részében, hanem aktívan töltsék el az időt, méghozzá a természetben.

2023. február 28. 09:00 - 16:30 Danubius Hotel Aréna1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3. Jelentkezési határidő: 2023. február 17. 12:00

A magyar nők nézőpontjából mutatja be az esküvői szokások, hagyományok, viseletek térbeli és időbeli változását a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Magyar Menyasszony címmel decemberben nyíló kiállítása, amelynek napokban indult honlapjára az MNM a közönség esküvői fotóit, történeteit is várja.

BalatonFondo kerékpáros maraton: lezárt utakon, a magyar Giro d’Italia Nagy Rajtjának 1 éves évfordulójára

„A bántalmazás, az erőszak mindig abból ered, hogy valaki azt hiszi, fontosabb a másiknál. Pedig minden ember egyformán értékes és nagyszerű, úgy, ahogy van.”  /Nick Vujicic/

A 10. Színházi Olimpia eseményein – Budapesten és szerte Magyarországon – a világ színházi életének olyan meghatározó alkotóinak előadásai láthatók, mint Theodórosz Terzopulosz, Suzuki Tadashi, Romeo Castellucci, Krystian Lupa, Szlava Polunyin, Heiner Goebbels, Silviu Purcărete, Eugenio Barba, Tiago Rodrigues, Alessandro Serra, Christoph Marthaler, Liu Libin, Declan Donnellan, Ivan von Hove és sokan mások… Ezeken túl tánc-, báb- és utcaszínházi előadások, összesen mintegy háromszáz program várja az érdeklődőket. Az olimpia központi eseményei a szervező budapesti Nemzeti Színházban, a IX. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM keretében láthatók.

A sikeres 2022. évi restart-ot követően a therapie LEIPZIG nemzetközi rehabilitáció, terápia és gyógytornász szakkiállítás és kongresszus (www.therapie-leipzig.com) ismét a megszokott vásári turnusban, az idei páratlan év májusában kerül megrendezésre.

A Csángó Bál szervezői a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra kívánják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, illetve felemelkedését célzó erőfeszítésekhez.

Ha február, akkor farsangi mulatság, a jókedvből pedig Etyeken ezúttal sem lesz hiány! Nézz ki az Etyeki Piknik februári kiadására, és ne feledd otthon a jelmezed vagy álarcodat sem, mert egyes pincészeteknél jelmezversenyen vehetsz részt.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője