2026. június 12., péntek - Villő

Események

Robbie Williams jövő márciusban ismét Budapesten koncertezik

814

Hat év után ismét Robbie Williams-koncert lesz Magyarországon. A brit popsztár új, XXV című európai turnéja keretében 2023. március 14-én lép fel a Budapest Sportarénában.

A turné 2023. január 20-án indul Bolognában és tavasszal érinti például Párizst, Amszterdamot, Berlint és Barcelonát is. A magyar fővárosba a március 12-i krakkói koncertjéről érkezik, majd 17-én már a bécsi Stadthalléban lép fel - közölte a szervező Live Nation hétfőn.

Az arénaturné a 48 éves Robbie Williams szólópályafutásának negyed századát ünnepli, akárcsak a közelmúltban megjelent válogatásalbuma, a XXV. A koncertsorozaton az énekes újragondolt formában adja elő legnagyobb slágereit, köztük a Millenniumot, az It's Only Ust, a Rock Dj-t, az Eternityt, a Somethin' Stupidot, a Radiót és a Candyt.

A XXV című lemez meghozta Robbie Williams tizennegyedik brit slágerlista-vezető címét; az anyag rögtön megjelenése első hetében, szeptember elején a lista élére került.

Ezzel ő a minden idők legtöbb brit listavezető lemezét magáénak tudó szólóelőadó, korábban Elvis Presley tizenhárom listavezető albumot produkált.

Csak a Beatlesnek van több brit slágerlistavezető albuma, tizenöt.

Robbie Williams legutóbb 2017 augusztusában járt a magyar fővárosban, akkor a Groupama Arénában adott koncertet. A brit sztár 2015-ben a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján telt ház, 75 ezer néző előtt lépett fel.

Eddigi szólókarrierje során tizenkét stúdióalbuma jelent meg. A Take That egykori tagja mintegy 60 millió albumot és 11 millió kislemezt adott el eddig világszerte. Hat lemeze került fel a minden idők legjobban fogyó lemezeinek százas listájára Angliában.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője