2025. november 15., szombat - Albert, Lipót

A magyar biztosítási és közvetítői szektor egyik legfontosabb éves eseménye. Lesz miről eszmét cserélni, hiszen nagy kihívások elé néznek a biztosítók az új pótadó és az állami konszolidációs törekvések, a kárgyakoriság és a kárinfláció növekedése, a háztartások pénzügyi kilátásainak romlása miatt. Kulcskérdés, mivel fogja mindezt saját és ügyfelei javára fordítani a szektor.

Január 22-23-án rendezték meg a világ legrangosabb szakácsversenyének döntőjét, a Bocuse d’Or Grand Finalt a Sirha Lyon keretein belül. A magyar csapat hétfőn állt a versenyboxba és a harmadik helyet sikerült elhozniuk.

Edvard Grieg a-moll zongoraversenyét és Dohnányi Ernő II. szimfoniáját adja elő Olli Mustonen finn zongoraművész közreműködésével a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) csütörtökön Pécsen, pénteken pedig a fővárosban.

A Magyar Nemzeti Múzeum legújabb, időszaki kiállítása a Magyar EXPO-sikerek (1851–2021) címmel 170 év 32 világkiállítását, illetve az azokon megjelent magyarok sikereit mutatja be.

Okostelefonnal végigjárható Várostörténeti Digitális Túraútvonalat adtak át, megnyitott a János Vitéz park és kétnyelvű versautomata kapott helyet a főtér közelében. Számos új, a térség turizmusának fellendülését támogató projekt valósult meg Kiskőrösön. Elkészült a város első turisztikai kisfilmje is, ami a legizgalmasabb helyi látnivalókon és helyszíneken kalauzolja végig nézőit.

Bár lehet, hogy február első vasárnapján a tavasz még nem köszönt be, A népzene ünnepe a Müpában így is gondoskodik majd a jókedvről és mulatságról. A 2008 óta megrendezett esemény gyermekműsorral, táncházakkal és koncertekkel mutatja be a hazai folkzenét jellemző sokszínűség megannyi árnyalatát. 

Közel másfél évtizede merült fel a furmint szőlőfajta népszerűsítő programsorozat, a Furmint Február gondolata. Ennek keretében februárban szerte az országban éttermek, borkereskedők, borbárok állítják majd a középpontba a furmintot.

A magyar popzene minden nemzedék életében jelen van. A Zene Háza 2023 január 22-én nyíló időszaki kiállítása igazi időutazást ígér egy olyan korba, ami minden bizonnyal sokaknak ismerős, talán nosztalgikus, de mindenképpen megkerülhetetlen.

Díjmentes Pénz, de honnan? roadshow-konferencia zalaegerszegi helyszínnel a Nyugat-Dunántúl Régió kkv-döntéshozóinak!

Papírrégiségek és plakátok mutatják be a Művészetek Háza új kiállításán azt, hogy miként csábították a pihenni vágyókat a Balatonra 1930 és 1988 között.

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

More details
Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

More details
BudaPets Design Market, 2025. november 15.

BudaPets Design Market, 2025. november 15.

More details
Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

More details
10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

More details
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

More details
Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

More details
Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője