2026. május 23., szombat - Dezső

Immár több, mint két évtizede találkoznak a fogászat meghatározó szereplői Budapesten, ahol tudást, tapasztalatot és élményeket szereznek. A világ több mint 50 országából, kiemelten a közép-kelet európai országokból érkező kongresszusi résztvevők 10 kongresszuson tudnak részt venni.

2024-ben is újra Tuning és Retro Fesztivál az AMTS és az Oldtimer Show közös szervezésében 2024. október 12-13-án a Magyar Vasúttörténeti Parkban! Több mint 500 különleges autó, köztük oldtimerek, retro tuning autók, top tuning verdák és szupersportautók kerülnek kiállításra. A fesztivál keretében megtekinthetik Európa legnagyobb vasúti múzeumát is, ahol olyan interaktív programok, mint mozdonyforgató, lóvasút és kerti vasút várják a látogatókat.

Szeptember 21-22-én, immár harmadik alkalommal rendezi meg a Kerékpárosbarát hétvégét a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ), amely egybe esik az autómentes hétvégével. A program keretén belül országszerte kedvezményekkel várják vendégeiket a Kerékpárosbarát Szolgáltatói hálózat tagjai.

Egy friss felmérés szerint a covid fertőzésen átesettek közel 80 százaléka szenved a poszt-covid tünetektől, amelyek a szervezet bármely részét érinthetik.

A magazinokban látható lenyűgöző otthonok mesés világa három napra ismét kézzelfogható közelségbe kerül, a S/ALON BUDAPEST lakástrend kiállítás 2024. szeptember 20-22. között a legfrissebb enteriőrtrendeket és termékeket hozza el a Budapest Arénába, ahol teljesen berendezett szobákkal, hazánkban eddig még nem látott dizájnújdonsággal és nemzetközi tervezőkkel is találkozhatunk.

A Felelős Szálláskiadók Szövetsége és a Magyar Apartmankiadók Egyesülete legfrissebb közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy egy radikális aktivistacsoport a „Terézváros a miénk” című szórólapján, illetve az aktivistáinak kiküldött felhívásában az airbnb-zés teljes tiltásáért kampányol. Mindezt azonban olyan stílusban, amely félelemkeltésre és a köznyugalom megzavarására is alkalmas, hiszen az aktivistáinak kiküldött felhívásában arról írnak: „itt az ideje eltakarítani az airbnb-ket”, és így a házigazdákat, valamint hogy „tűzkővé váljon Terézváros!”.

Szánj egy kis időt magadra: több mint 35 szakemberrel, két teremben párhuzamosan zajló izgalmas előadásokkal és beszélgetésekkel, a fejlődést segítő workshopokkal vár a PszichoFeszten a HVG Pszichológia!

A 26. Zsidó Kulturális Fesztivál 2024. szeptember 8 és 16. között kerül megrendezésre. . A kedves közönségünket ezúttal is különleges koncertekkel, színházi előadásokkal, kiállításokkal, beszélgetésekkel várjuk majd a Dohány utcai, a Hegedűs Gyula utcai és a Rumbach utcai zsinagógába a Bálint Házba, a Gólem Színházba és több más budapesti helyszínre.

Szeretettel hívunk és várunk mindenkit 2024. évi szüreti programunkra, találkozzunk újra a Szépasszony-völgyben! Bor, élmény, gasztronómia. Az Egri borvidék kiváló boraival, széles gasztronómiai kínálattal, vezetett pincetúrával, nyitott pincékkel, mustkóstolással, izgalmas szüreti játékokkal, ingyenesen látogatható, változatos koncertekkel, családi- és gyerekprogramokkal, kézműves vásárral várunk mindenkit szeretettel Eger történelmi bornegyedébe, a Szépasszony-völgybe. Tartsatok velünk a szüreti hétvégén, mi pedig gondoskodunk arról, hogy felejthetetlen gasztronómiai és kulturális élményekben legyen részetek!

A Soproni Szüret hagyományosan a szüreti időszak kezdő eseménye és a nyári turisztikai szezon búcsúztatása Sopronban is. Rendezvényünkön a helyi borászatok kínálatán túl finom ételekkel, valamint változatos háttérzenével teremtjük meg a jó hangulatot a baráti beszélgetésekhez, kísérőprogramokhoz.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője