2025. augusztus 21., csütörtök - Sámuel

huszarA dél-komáromi Endresz Csoport egyesület a Duna jobb és bal partján élők közti kapcsolatok elmélyítése, valamint a magyar hagyományok bemutatása céljából, dr. Molnár Attila polgármester védnökségével június 2-3-án az Igmándi Erődben tartja a IX. HON-NAP elnevezésű Duna Menti Hagyományőrző Ünnepet.

aquarenaIdén is vár Magyarország legnagyobb vízi szórakoztatóparkja Mogyoródon! Csobbanjatok idén először nálunk a pünkösdi hétvégén! Szezonnyitó hétvége az Aquarénában 2017. június 3-4. között! Az Aquaréna nemcsak Magyarországon, de Közép-Európában is egyedülálló! Ha szereted a vízi kalandokat, győződj meg róla személyesen!

skanzen punkosdA pünkösdi hétvégén, 2017. június 4-5-én Örökség fesztivált rendeznek a szentendrei Skanzenben, ahová szeretettel várják az érdeklődőket. A program helyszínei: Fesztiválszínpad (Amfiteátrum), Alföldi mezőváros tájegység, Kisalföld tájegység, Nyugat-Dunántúl tájegység, Dél-Dunántúl tájegység A rendezvény az UNESCO védnöksége alatt áll.

papirsarkanyIdén 27. alaklommal kerül megrendezésre a Pákozdi Sárkánydombon a Nemzetközi Sárkányeresztő találkozó Pünkösd hétvégéjén. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt egy önfeledt hétvégét kínálnak a Pákozdi sárkánydombon csodálatos kilátással. Itt mindenki megtalálja a számítását, és a kicsiknek a Mondragó játszóház tartogat meglepetéseket közben.

kutya goldenAz Összefogás a Szánhúzókért Közhasznú Alapítvány ismét megrendezi éves nagy rendezvényét, az Ebfieszta kutyás családi és örökbefogadó napot.  Szebbnél szebb, aranyasobbnál aranyosabb örökbefogadható kutyák várnak mindenkit, és természetesen számtalan jópofa program és buli hangulat.A kutyádat se felejtsd otthon!

harlydavidsonÚjra itt a Nagy Buli, Móri Motoros Találkozó és Rockfesztivál immár XVIII. alkalommal. A Móri Motorosok szeretettel várnak minden érdeklődőt családias motoros légkörrel, jó hangulattal egy egész hétvégés szórakozásra. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

sorAz utolsó alkalom, hogy átéld a Budai Vár és Sörfesztivál adta utánozhatatlan élményt és szórakozást. Nagy örömmel tölt el minket és egyben szomorúsággal is, hogy a Budai Vár felujítási munkálatai miatt idén még UTOLJÁRA, utolsó pillanatban sikerült összehoznunk Nektek az ország legnagyobb és legrangosabb sörfesztiválját.

sirokivarKülönleges programok várják egész nap a Siroki Várba érkezőket: Szent Sebestyén számszeríj bemutató, Várelfoglalás, zoknicsata a Mátraaljai betyárok segítségével, Erős ember vetélkedő és sok más érdekes és színes program lesz 2017. június 4.-én az "étlapon". Érdemes tehát ellátogatni ezen a szépnek ígérkező napon a Siróki Várba.

fuzerivarA pünkösdi rendezvényen történelmi játszótéren, hadi bemutatókon, középkori életképeken keresztül mutatják be a Füzéri Vár mindennapjait. Vasárnap pünkösdi májusfa állítás szerepel a programban füzéri hagyomány szerint. Közreműködnek a mikóházi legények Miklós Rudolf vezetésével. A Felsővárban egész napos vártúrák indulnak animátorok vezetésével.

Apenz1 Magyar Turisztikai Ügynökség azon dolgozik, hogy jövőre a szálláshelyeken futó szoftvereket bekapcsolják a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszerébe, ami egyszerűsítené az adminisztrációt, egyben segítené a szektor kifehérítését - tudta meg a Magyar Idők az ügynökség vezérigazgatójától.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője