2026. június 15., hétfő - Jolán

Archívum

LOVASI - Az első 50 év legjobb dalai, 2017. november 11.

682

lovasiAz első 50 év legjobb dalai szólalnak majd meg 2017. noember 11-én. Az ország egyik legemblematikusabb frontembere, az idén 50 éves Lovasi András, az 1987-ben alakult Kispál és a Borz együttes énekese, basszusgitárosa és dalszerzője, valamint a 2005-ben alakult Kiscsillag zenekar gitárosa, énekese-zeneszerzője teljes életművét átölelő koncertet ad az Arénában.

Lovasi első zenekara 1996-tól tartott úgynevezett csendes-ülős koncerteket áthangszerelt dalokkal, ez a hangvétel önálló életre kelt egy szólólemez erejéig (Bandi a hegyről 2001), majd a Kiscsillagban folytatódott a „Semmi Konferencia” zeneanyagába torkollva. 16 nagylemezt jegyző szerzői-előadói munkássága első 50 évének legfontosabb, legnépszerűbb dalai ennek szellemében, ugyanakkor valódi Aréna-hangulatban, látványos színpadi elemek kíséretében kerülnek színpadra ezen az estén.


A vendégek között ott lesz Kispál András és Dióssy Ákos is, hogy a Kispál-univerzum legfontosabb dalai is elhangozhassanak és persze a Kiscsillag legénysége mellett Lovasi 30 éves pályájának minden fontos alkotótársa is meghívót kapott aznapra.

"Mire megtanultam a leckét/ már új lecke van/ mire elmentem a holdra, már megjöttek onnan/ mire találtam egy álmot/ már kirakatban állt/ mire divatba jöttem volna/ nekem már derogált."

Időpont: 2017. november 11.
Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna
Információ: www.eventim.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője