2024. május 18., szombat - Erik
A tőketerebesi kastélyban nagy a készülődés Karácsonyra. Mindenki nagyon izgatott, ki a virágokat rendezi vázákba, ki a konyhán sürgölődik. Terítik az asztalokat, gyújtják a fényeket. A kivilágított kastély távolról csillogó ékszerdoboznak tűnhet. Készítsük el a fényben úszó lakhelyet, hogy a tündérek és egyéb furcsa teremtmények lássák, hogy épp merre kóborolnak.
Családias verseny, összejövetel, ahol együtt, közösen lehet várni a karácsonyt, egy kis bejgli sütéssel és futással egybekötve. Minden korosztályt várnak szeretettel, kicsiket és nagyokat egyaránt. Felnőtteknek ajánlják a hosszabb 5000 méteres távot, a kicsiknek az 1500 méterest és a még kisebb gyerkőcöknek pedig a 600 méteres távot.
Idén is megrendezésre kerül az angol-szász sportok integrált szabadidősport fesztiválja, azaz a Winners’ Day. Ráadásul a közelgő Karácsony okán az ajándék sem maradhat el. Az esemény célja, hogy ép és fogyatékkal élő emberek együtt sportoljanak és ismerkedjenek meg angol-szász sportokkal valamint Magyarország egyik legnépszerűbb parasportjával, a bocsával.
Aki nem akart túl sokat költeni a téli sporteszközök beszerzésére, azokat is várják szombaton a Miskolci Ifjúsági Ház síbörzéjére. A téli sporteszközök csere-beréjén a futó és sikló lecek és bakancsok mellett snowboard-okat, korcsolyákat és mindenféle sportos öltözéket lehet majd itt kapni használt és vadonatúj állapotban egyaránt.
2017-ben is folytatódik a Múzeum+ programsorozat a Magyar Nemzeti Galériában. Havonta egy alkalommal hosszított nyitvatartással, egy-egy hétköznapi téma köré szervezett programokkal – tárlatvezetésekkel, előadással, társművészeti programokkal, workshoppal – várja a látogatókat a múzeum.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság tematikus napjain mindig más és más témával várják a szülőket, nagyszülőket, keresztszülőket és a hozzájuk tartozó gyermekeket Királyréten. Terepi séta, észtorna, mikrovilág (a világ mikroszkópon át) és kézműveskedés minden korosztálynak! Előzetes bejelentkezés szükséges (lehetőség szerint előző nap délután 15 óráig).
Az év utolsó napján Ügetőszilveszterre kerül sor a budapesti Kincsem Parkban. Nem maradhatnak el idén sem az izgalmas futamok, ott lesznek a pályán a klasszis lovak és lesznek koncertek is: azaz fergeteges hangulatot ígérnek a szervezők december 31-én délután a lóversenyen az év utolsó napján, a Kincsem Parkban.
Közkívánatra megnyitják a Karácsonyi Vásárt a Budapesti úti Gombai cukrászdánál december 16-17-18-án! Minden nap sült gesztenye, forralt bor, forralt gyümölcssörök, puncs, kürtőskalács, pecsenyék és egyéb téli finomságok várják a karácsonyi vásár látogatóit. A rendezvény látogatása ingyenes!
Megjelent két régen várt GINOP pályázat eszköz és kapacitás fejlesztésre! 18 millliárd forint keretösszegben várják mikro-, kis- és középvállalkozások pályázatait, vissza nem térítendő támogatást nyújtanak a feldolgozóipari fejlesztések támogatásához 25-250 millió Ft összegben, legfeljebb 50%-os támogatási intenzitás mellett.
Ünnepel a világ! Zenés utazás a Budapesti Operettszínház sztárjaival az újév első napjának estéjén. Műsoron a legnagyobb operett-slágerek, némi musicallel, operával, s slágerekkel fűszerezve... Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Johann Strauss, Ábrahám Pál, Zerkovitz Béla, Szirmai Albert, Huszka Jenő, valamint Lévay Szilveszter és Leonard Bernstein legnépszerűbb melódiái.
Az oktatás és e-learning kategóriában is az év honlapjának választották a mateking.hu-t. A magyar fejlesztésű, 45 ezer felhasználóval rendelkező egyetemi e-learning oktató oldal mobilról és tabletről is kényelmesen kezelhető, szemléletes, könnyen érthető magyarázatokat kínál a matematika megértéséhez.
2016. december 11-én délelőtt 10 órától a budapesti Corinthia Hotel Valletta dísztermében kerül megrendezésre a ChronoMeeting órakiállítással egybekötött vásár. Az eseményen a látogatók megismerhetik és felpróbálhatják - vagy akár meg is vásárolhatják az alábbi nívós svájci luxusóramárkák új vagy használt modelljeit, a teljesség igénye nélkül...
Az országot járva szomorú tapasztalatunk, hogy a vidéki, kistelepülési könyvtárakban az megfelelő anyagi források nélkül nem jutnak hozzá a kortárs gyerek-és ifjúsági irodalomhoz. Pedig gyakori eset, hogy a könyvtár az a pont, ahol a gyerekek más lehetőségek híján találkozni tudnak a könyvekkel, ahol olvasóvá válhatnak.
Halász Judit az új CD-jén a családi ünnepekről énekel: az anyák napjáról, a nagymama neve napjáról, az első iskolai nap izgalmáról, a karácsonyról, a közös utazásról, de még kedvenc otthoni állataink születésnapjáról is. Meg arról is, hogy milyen is három testvér között a középsőnek lenni. Kezdődhet a mulatság?!
|
Globális repülőgépipari és úrhajózási szakmai kiállítás Berlinben…
Rihanna, Björk, Whitney Houston, Janelle Monáe, Tina…
Legyen szó a Lilium eVTOL (elektromos meghajtású…
Május 13-a nem csupán egy átlagos nap…
Az esemény apropójából új oldalát mutatja meg…
2024. május 17-20. között rendezik meg Székesfehérváron…