2026. február 7., szombat - Tódor

billyidolTöbb, mint egy évtized kihagyás után tér vissza Budapestre önálló koncertre a ’80-as évek egyik legnagyobb punkrock bálványa, Billy Idol! Az ikonikus énekes utoljára 2014-ben jelentkezett lemezzel, de bizonyára olyan slágereket sem hagy otthon, mint a White Wedding vagy a Dancing With Myself.

lgt2018-ban újból berobog Budapestre a Zenevonat Somló Tamás elvesztése után az LGT ugyan nem koncertezik már, de a legendás zenekar két tagja, Karácsony János és Solti János továbbra is fellép a Zenevonat Szuperkoncerteken. Budapesten hosszú idő után újra először zenélnek majd 2018 március 17-én, a MOM Sportban.

cirkuszAz első budapesti cirkuszfesztivált 21 évvel ezelőtt, 1996-ban rendezték meg, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) szakembereinek koncepciója és előválogatása eredményeképp nemsokára a cirkuszvilág nagy fesztiváljai közé emelkedett: Monte Carlo, Latina, Moszkva mellett Budapest is komoly cirkuszművészeti találkozóhely lett

kaja vasarIzgalmas gasztronómiai kínálattal, zsűrizett kézműves és iparművészeti termékekkel, ünnepi műsorokkal várja a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár a látogatókat 2017. november 10. és december 31. között. A hütte a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár egész vendéglátásának reprezentációs színhelye.

coffeeA Kávés Szakma Legjobbjai díjátadó gálán négy kategóriában – kávé, kávézó, barista, kávépörkölő – hirdettek eredményt. Az Umami Coffe Roastery és A Paksi Kávé csapatát az a megtiszteltetés érte, hogy minden kategóriában bekerült a legjobbak közé, amiben indult - tudta meg az OGH Hírügynökség.

airport kariDecemberben izgalmas élőkoncertek és különleges karácsonyi ajándék várja az utasokat a Budapest Airport terminálján Ebben a hónapban mindenképpen érdemes több órával a járatindulás előtt megérkezni a repülőtérre, hiszen ünnepi hangulatban és karácsonyi ajánlatokban nincs hiány, kényelmesen és jó hangulatban lehet beszerezni a még hiányzó és egyedi ajándékokat.

zwackA Zwack Múzeum és Látogatóközpont minden érzéket megmozgató pincetúrája egész évben elérhető az Unicum- és történelemrajongók számára, de karácsony alkalmából december 16-án és 17-én új tárlatvezetők várják a vendégeket: az ünnepi túrán Zwack Sándor és a Halott Pénz kalauzolja végig a látogatókat a Zwack család és az Unicum történetén.

tamogatasA Hit Gyülekezete épületeinek energetikai felújítása (KEHOP-5.2.3-16-2016-00008) című projekt megvalósítási szakaszában számos értékteremtő, környezet- és energiatudatos fejlesztés valósult meg 2017-ben. Az épületek állagmegóvó, az energiafelhasználás korszerűsítését, valamint a megújuló energiahasználat növelését célzófelújításának köszönhetően jelentősen csökken a jövőben az épületek primer energiafogyasztása...

culture 1702018. január 9-12. között várja látogatóit Frankfurtban a lakás- és közületi textíliák világvására, a Heimtextil. A világ minden részéről érkező 3000 kiállító 20 csarnokszinten vonultatja fel a lakástextilek és a közületi textíliák teljes skáláját. A Heimtextil ugyanakkor az egész világon egyedülálló szerződéskötési platformként is szolgál.

ajiAz utóbbi évek karácsonyai egyre inkább a digitális ajándékokról szóltak, amelyekbe lassan azok virtuális változatai is bekapcsolódnak. Az idei ünnep slágerajándékait például már e-kártya formában is kereshetjük. Több mint tíz éve jelent meg hazánkban az a cég, amely elsőként kínált ajándékba adható élményeket Feldobox utalványok formájában, egy ideje azonban már feltölthető kártyákban is utazik.

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

More details
Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője