2024. május 19., vasárnap - Ivó, Milán
Magyarországi Tájházak Szövetsége felhívást tesz közzé az 5. TÁJHÁZAK NAPJA programjához történő csatlakozásra, melyet 2017. április 22-23-án tartunk. Idén is alkalmat kívánunk teremteni arra, hogy tájházaink az érdeklődők figyelmének középpontjába kerülhessenek.
Szent György-napi Kihajtási Ünnep- Kézműves Vásár- Világörökségünk a Puszta Napja A pásztorok életének egyik kiemelkedő eseménye volt Szent György-napja. E napon történt az állatok első kihajtása is téli szálláshelyeikről. Találkozzon a Hortobágy pásztoraival, ünnepelje velük együtt a tavasz érkezését!
2017. április 22-én tekeredik a rétes újra Tápióságon, a V. Tápiósági Rétessütő és `Halat, mi jó falat` Fesztiválon! A most már hagyományosnak mondható eseményt ötödik alkalommal rendezik meg Tápióságon. Egész napos programok a gasztronómia jegyében, főételtől a desszertig. Ingyenes játszóház és ugrálóvár, kézműves foglalkozások és vásár.
A Runner’s World magazin mást sem tesz, mint ír a futásról. Edzésterveket készít, igyekszik segíteni, ha elakadsz a felkészülésben, ha sérüléssel küzdesz, ha nem tudod, hogyan pótold a futás közben elvesztett energiát. Ezúttal nem “csak” írnak. Ezúttal ismét együtt futunk és szeretnénk, ha velünk tartanál!
Tájékozódj, hogy cselekedni tudj! A 27. Föld napja javasolt témája a tájékozódás, tudásunk elmélyítése a környezeti és éghajlati kérdésekről, hogy tisztában legyünk a Földet fenyegető veszélyekkel. Cselekvésre ösztönző tudás és tájékozottság kell ahhoz, hogy érdemben fellépjünk környezetünk, jövőnk védelmében.
Áprilisban a Családi Délelőttök az El nem kötelezett művészet – Marinko Sudac gyűjteménye című kiállításhoz kapcsolódnak. Milyen a táj, ha elnézünk a távolba? Konkrét formákat látunk: háromszögeket, négyszögeket, vagy inkább összefolyó, illetve elváló tereket? Lehetne-e egy hegyet egy újságpapírból kitépett betűket mutató papírdarabbal ábrázolni?
Drámai átalakuás közepén járunk. A körülöttünk zajló technológiai fejlődés olyan jelentőségű, mint az ipari forradalom volt. A humanoid robotok és a mesterséges intelligencia térnyerésével gyökeresen átalakul a munka világa is. Eltűnnek a hagyományos karrier utak a rugalmasabb, ám kevésbé biztoságos munkaerő piacról, így mi is egyre nehezebben találjuk meg az egyensúlyt.
Április 22-én időutazásban lehet részünk, ha ellátogatunk a Premier Outletbe. A kicsik és nagyok örömére ismét veterán autók és motorok sorakoznak fel a Premier Outletben. A kuriózumnak számító autócsodák mellett a kicsiket lufihajtogatással, ugrálóvárral és arcfestéssel várják. A veterán járműveket 10.00-17.00 óráig lehet megtekinteni a biatorbágyi outletközpontban.
A nyári, budapesti vizes világbajnokság előtt Hosszú Katinkának, Gyurta Dánielnek vagy Cseh Lászlónak is testközelből szurkolhatunk a Debreceni Sportuszodában április 19. és 22. között! Jegyárak: a délutáni döntőkre: 700.-Ft négynapos bérlet: 2.000.-Ft A délelőtti előfutamok ingyenesen látogathatók. 6 éves kor alatt a belépés ingyenes.
Az elmúlt évben 9 994 új lakás épült, 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes száma 31 559 volt, ami több mint két és félszerese a 2015. évinek (KSH 2017. február havi adatai alapján).
Habár az újépítésű lakások a legtöbb ingatlanvásárló számára most sem tűnhetnek olcsónak, a körülmények változása miatt a vevőknek további áremelkedésre kell felkészülniük. Mi várható az elkövetkező egy-két évben az újlakáspiacon? A kérdésre a Balla Ingatlanirodák tulajdonos-ügyvezetője, Balla Ákos adott választ.
A húsvéti hagyományokat színes családi programokkal idézi fel a Várkert Bazár 2017. április 15-től április 17-ig. Hímestojás kiállítás és kézművesek bemutatóján ismerhetjük meg a hagyományos díszítéseket: a tojásírást, tojáspatkolást. Tojásdíszítés bemutatót is láthatnak majd az érdeklődők a színvonalas programok között.
A Csodák Palotájában Húsvét alkalmából a tojások körül fog forogni a világ. A hagyományostól eltérően nálunk nem tojásfestés lesz, hanem rendhagyó módon tojással is mutatunk nektek izgalmas kísérleteket és vasárnap Meséből Tudomány című előadásunkkal kedveskedünk a legkisebbeknek!
Tavasszal újra kinyitja kapuit Európa legnagyobb interaktív vasúti élményparkja, a Vasúttörténeti Park. Szezonnyitás alkalmából április 17-én megrendezésre kerül a Húsvéti Nyuszikeresés, ami számos izgalmas és különleges hagyományőrző programmal várja a látogatókat. A rendezvény keretében kerül sor a ’Picur viaDal’ zenekari verseny eredményhirdetésére és díjátadójára is.
|
2024. május 16-26. között huszonnyolcadik alkalommal rendezik…
Az esemény apropójából új oldalát mutatja meg…
Idén is érdemes várni a májust a…
2024. május 17-20. között rendezik meg Székesfehérváron…
Rihanna, Björk, Whitney Houston, Janelle Monáe, Tina…
Mi mozgatja a gépjárműipart? Mik a legújabb…