2025. október 3., péntek - Helga

Archívum

Harmadával nőtt az építkezések száma

592

hazepitesAz elmúlt évben 9 994 új lakás épült, 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes száma 31 559 volt, ami több mint két és félszerese a 2015. évinek (KSH 2017. február havi adatai alapján).

Az év/év alapon az épített lakások száma valamennyi településtípusban nőtt, az átlagosnál nagyobb mértékű volt az emelkedés a megyei jogú városokban (49 százalék) és Budapesten (44 százalék) – írja a Napi.hu. A természetes személyek által épített lakások aránya 59-ről 49 százalékra esett, a vállalkozások által építetteké 39-ről 50 százalékra emelkedett.

Az új lakóépületek között 60-ról 51 százalékra csökkent a családi házban épült lakások aránya, míg a többszintes, többlakásos épületekben használatba vetteké 33-ról 42 százalékra nőtt. A használatba vett lakások átlagos alapterülete 7 négyzetméterrel, 94 négyzetméterre csökkent.

Tavaly a kiadott lakásépítési engedélyek és bejelentések száma együtt 31 559 volt, ami több mint két és félszerese, ezen belül Budapesten közel háromszorosa az előző évinek. A kiadott új építési engedélyek (bejelentések) alapján 87 százalékkal több, összesen 12 206 lakóépület építését tervezik, a nem lakóépületekre kiadott építési engedélyek száma (6632 darab) 43 százalékkal emelkedett.

 (Napi.hu - csok-otthonteremtesi-kedvezmenyek.blogspot.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA új generációs csavarozók!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok, 2025. október 3-5.

Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok, 2025. október 3-5.

More details
ARC kiállítás, 2025. október 12-ig

ARC kiállítás, 2025. október 12-ig

More details
MAGDAFESZT Színházi Fesztivál, 2025. október 3-5.

MAGDAFESZT Színházi Fesztivál, 2025. október 3-5.

More details
Hacktivity Biztonsági Fesztivál, 2025. október 3.

Hacktivity Biztonsági Fesztivál, 2025. október 3.

More details
Villányi Vörösbor Fesztivál,  2025. október 3-5.

Villányi Vörösbor Fesztivál, 2025. október 3-5.

More details
Kognitív Mobilitás, 2025. október 2-3.

Kognitív Mobilitás, 2025. október 2-3.

More details
Október 2-től érkezik a mozikba az ősz egyik legjobban várt magyar filmje

Október 2-től érkezik a mozikba az ősz egyik legjobban várt magyar filmje

More details
Ismét gördülő Ikarus legendák érkeznek az Aeroparkba, 2025. október 4-5.

Ismét gördülő Ikarus legendák érkeznek az Aeroparkba, 2025. október 4-5.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője