2026. május 23., szombat - Dezső

rockJúlius 20-21. között ismét megrendezésre kerül  Vecsésen a  VI. Moto-Rock Fesztivált. A Dobrovitz Lovasfarm idén is megtelik „vasparipákkal”; lesz motor szépségverseny, motoros felvonulás, és számos koncert.. a helyszínen lesz sátorozási lehetőség is. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

halaszleMásodik alkalommal megrendezésre kerülő gasztro rendezvényünk a hagyományos fesztivál jelleg mellett egyedi arculatát az összefogás és összetartozás élményével szeretné kiegészíteni. Erre talán nincs is jobb alkalom és eszköz, mint az együtt főzés és együtt étkezés öröme.

utosfesztival2018-ban harmadszor rendezzük meg a Velencei-tavi ÜTŐS FESZTIVÁLT az agárdi szabadstrand területén. A "BENNED DOBBAN" jegyében pár nap bulit akarunk, fergeteget, ritmust, mosolyt. Programunkhoz olyan fellépőket, programelemeket kerestünk, akik ÜTŐS hangszereikkel több generációhoz szólnak, magas szinten, színesen művelik stílusukat.

Jfolklorúlius harmadik hétvégéjén immáron huszonhatodik alkalommal rendezik meg a Váci Világi Vigalom rendezvénysorozatot, mely az előző évekhez hasonlóan az idén is rendkívül gazdag, minden korosztály számára számos vonzó eseményt kínáló programot ígér, mind az itt élőknek, mind az idelátogató vendégeknek.

strandIsmét Harkányi Fürdőfesztivál, ráadásul a XXV. alkalommal! Nagy hagyományokkal rendelkező fesztiválunkon ezúttal is a hazai zenei élet krémje fog fellépni. Strand, napfény, jó zene és kiváló hangulat! Az elővételben megvásárolt Strandfürdő belépőjegyek és bérletek a Fesztivál napjain + 500 Ft kiegészítő jeggyel használhatók!

mvolgye2018. július 20-29. között tökölétes kikapcsolódás várja a művészetek kedvelőit. Mintegy 500 programot tartana a Művészetek Völgyében, amely Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden zajlik. A rendezvények között színházi előadások, komoly-, nép- és világzenei koncertek, irodalmi estek, kiállítások és mesterségek bemutatása szerepelnek.

streetfood2A lassan egy évtizede fejlődésnek indult, és ma már virágzó hazai gasztronómia esszen­ciájának számító eseményre Cegléden első ízben kerül sor , ahol a szerve­zők egy időben és egy helyen megpróbálják felvonultatni a környék legjobb mozgó streetfood árusait , borászatait és kézműves élelmiszer termékeit, beszállítóit, termelőit, pálinka házait, pékségeit stb.

zenergiaA koncerten Balázs János előadásában felcsendülnek a romantikus zongorairodalom legismertebb melódiái, majd Miklósa Erika Balázs Jánossal közösen opera áriákat és dalokat ad elő, Lajkó Félix pedig a tőle jól megszokott improvizációs estből mutat ízelítőt a közönségnek.

bor badacsonyA megújult Balaton-parti sétányon a platánfák alatt rendezett négynapos program során a látogatók megismerkedhetnek a györöki és környékbeli borokkal, késő délutántól, kézműves vásár, gyermekprogramok, esténként pedig könnyűzenei koncertek és utcabál várja a szórakozni vágyókat.

kamionIdén is kamionos country találkozó Sziksósfürdőn. A 3 nap alatt számos program és még több kamion várja a látogatókat várja az érdeklődőket, például kamionos gyorsulás, játékos vetélkedők, koncertek. Három nap az évben...három nap, mi ráébreszt: Nem csak ábránd az élet. Itt álmodhatsz!

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője