2026. május 23., szombat - Dezső

Archívum

Váci Világi Vigalom, 2018. július 20-22.

920

Jfolklorúlius harmadik hétvégéjén immáron huszonhatodik alkalommal rendezik meg a Váci Világi Vigalom rendezvénysorozatot, mely az előző évekhez hasonlóan az idén is rendkívül gazdag, minden korosztály számára számos vonzó eseményt kínáló programot ígér, mind az itt élőknek, mind az idelátogató vendégeknek.

A programkínálat folyamatosan gazdagodik, egyre sokrétűbb a művészeti ágak tekintetében, a különböző műfajú koncertek hosszú sora, a színházi produkciók, az ebből az alkalomból nyíló időszakos képzőművészeti bemutatók hazánk egyik kiemelkedő összművészeti kulturális-szórakoztató fesztiváljává avatják a rendezvénysorozatot.

Természetesen nem feledkezhetünk meg a legfiatalabbaknak szóló műsorokról, kézműves- és játszóházi foglalkozásokról sem, hiszen fontos törekvésünk, hogy a kisgyerekes családok is bőven találjanak kedvükre való közös kikapcsolódási lehetőséget. A gasztronómiai kínálat mind bőségesebb és változatosabb, és természetesen szintén nagy vonzerő a sokszínű, igényes vásári árukavalkád.

Időpont:  2018. július 20-22.
Helyszín:  Vác
Információ:  vacivigalom.hu



(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője